"A kis dal egyedül vágyakozik az emlékezés után" - Telt ház volt a legutóbbi Görög Zenei Esten

2019-11-05 19:18:49
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Metropólia
Debrecen
Görög Zenei Esték
November 3-án folytatódott a Lautitia Kóruscsalád koncertsorozata. Zsúfolásig megtelt a Görögkatolikus Metropólia aulája a harmadik évad második koncertjére. Ezúttal kortárs zeneszerzők alkotásai kerültek a középpontba. A rendezvény hangulatfelelősei a Kollár-Klemencz trió illetve a nemzetközileg is elismert Lautitia Kamarakórus voltak.

A zeneszerető emberek ismét különleges és egyedi zenei élménnyel gazdagodhattak a Görög Zenei Esték újabb koncertjén. Azonban a közös együttlétbe kimondhatatlan bánat került: a Lautitia Kamarakórus első énekét Hajós Jakab emlékére ajánlotta fel. Az ötéves gyermek, a kórus egyik tagjának az öccse, aki az előadás reggelén betegség következtében elhunyt. Neki szólt a Part Uusbergtől az Öhtul című darab.

Nemes József, a kórus karnagya a mű magyarra lefordított szövegét felolvasta, hogy mindenki értse, miért ezzel a zenével búcsúznak.

„A madarak elhalkulnak a szél szárnyán/ A virágok nyugovóra térnek a harmat ölén/ A naplemente elpirul/ A hajnal megcsókolja az estét/ Az emlékek a csend és az erdő fái mind alszanak/ A kis dal egyedül vágyakozik az emlékezet után/ Amíg a csend lebeg tovább.”

A kamarakórus következő éneke nagyon izgalmas vállalkozás volt, mert egy ismeretlen kortárs magyar szerzőtől, Ramiro Real-tól szólaltatták meg a Vivamus c. dalt, mely egy zeneszerző pályázaton lett díjazott.

Az utolsó műsorszám, egy kortárs amerikai szerzőtől, Jake Runestad-től a Let my love be heard című darab volt, mely hangulatában nagyon bensőséges és fájdalmas zenei anyag - hangsúlyozta a karnagy, végül kiemelte a dal üzenetét is: „hallgattassék meg a szerelmem, hogy még egyszer elmondhassam azt amire gondolok”.

Ezután Kollár-Klemencz László Rengeteg címmel megjelent legmeghatározóbb és leginkább önazonos zenei anyagából hallhatott a közönség egy összeállítást. Ezen a koncerten a szerző, énekét akusztikus gitárral követte. Továbbá Mákó Kató énekhangjával és archaikus ütős hangszerével, Vajdovich Árpád pedig bőgőjével működött közre a zenei élmény létrehozásában. 

Az este egy közös produkcióval zárult, melyben a kórus és a trió közösen énekelték el Kollár-Klemencz László jól ismert nótáját az Iszom a bort.

A „zeneterápiás” esték január 26-án változatlan helyszínnel folytatódnak. A színvonalasság is változatlan lesz, hiszen a Lautitia Gyermekkar és a világszerte ismert budapesti vonósnégyes, az Accord Quartet előadásaiban gyönyörködhetünk az újévben.

 

VEZETŐ HÍREK
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várják az érdeklődőket

Álláshirdetés: matematika-bármely szakos tanárt keres hajdúdorogi székhelyintézményünk

Álláshirdetés: gyógypedagógust keres a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várják az érdeklődőket

Álláshirdetés: matematika-bármely szakos tanárt keres hajdúdorogi székhelyintézményünk

Álláshirdetés: gyógypedagógust keres a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várj...
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várj...
 
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
 
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
 
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
 
XIV. Leó Pápa üzenete a nagyszülők és idősek hatodik ...
XIV. Leó Pápa üzenete a nagyszülők és idősek hatodik ...
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...