A kölcsönös vendégszeretet - Nemzetközi cigánypasztorációs konferencia

Amikor a meghívót megkaptam, nem tudtam, mi az a CCIT (Comité Catholique International pour les Tsiganes, azaz Katolikus Nemzetközi Bizottság a Cigányokért). Most azt mondom: a világon nagyon sok önfeláldozó ember él, s közülük sokakat tömörít ez a szervezet. Elsősorban cigányokkal foglalkozók, és/vagy menekültek körében élők érkeztek Németországba, a Münchenhez közeli Sankt Ottilien bencés apátságba.

A találkozó témája „A kölcsönös vendégszeretet” volt. Tizennégy országból érkeztek ide vendégek, így a német vendégszeretetnek ez az alkalom volt a gyakorlati próbája – mondhatnák tréfásan. A találkozó azonban nagyon is komoly mondanivalójú volt: az előadások, beszélgetések korunk kihívásairól szóltak, s nem szimpla vendéglátásról, vagy szociális ellátásról értekeztünk. 

Rögtön az első előadás rávilágított az Ábrahámot meglátogató idegenek története kapcsán, hogy mindannyian utazók vagyunk. Az egész életünk utazás. Mindannyian szomjazzuk a vendégszeretetet. Már ekkor is, s a további előadások, tanúságtevések és kiscsoportos beszélgetések során is hangsúlyossá vált a kölcsönösség, illetve egy új jelenség, ami kreatív megoldásokat igényel: az Ukrajnából érkező cigányság befogadása.

A szervezés remek volt, a nyelvi nehézségeket segítettek legyőzni (pl. az előadások szövegét mindenki saját nyelvén kapta kézbe), a közös éneklések, imádságok egymáshoz emeltek bennünket. 

Magyarországról összesen tízen vettünk részt a találkozón, nyolcan együtt utaztunk. Köztünk Bángi-Magyar Anna, a Boldog Ceferino Intézet szakmai vezetője és dr. Lakatos Péter országos cigánypasztorációs referens, kőbányai parókus. Görögkatolikusok öten voltunk, Péter atya mellett Budai János hajdúdorogi diakónus atya, Balogh István kántorjánosi munkatársunk, a Nyíregyházi Egyházmegye részéről pedig Nagy Zoltán és jómagam. Az odaút elején egy kis csapatépítésre, visszaút végén rövid kiértékelésre álltunk meg. 

Ez a hétvége mindnyájunk számára nagyon tanulságosnak bizonyult. Sok dologra rácsodálkoztunk, volt, amin a fejünket csóváltuk, mert számunkra a szeretetből végzett munka a (görög)katolikusságunkban forrásozik. Mások úgy nyilatkoztak, elég segíteni, amit okos függetleníteni a hitünktől (nehogy a más vallású megsegített megbántódjon…). Nos, ez akár jó vitatéma is lehetne. Ott ebben a kérdésben nem jutottunk dűlőre.

Ami kimondottan jól esett, hogy az általunk vázolt közösségi találkozók megvalósítása (amit a Háló-mozgalomtól lestünk el) sokak érdeklődését felkeltette. Az pedig, hogy kispapjainkat bevonjuk a gyakorlati cigánypasztorációba, egyedülállónak tűnik. Még a vatikáni tudósító is felkapta rá a fejét.

Köszönjük a lehetőséget, püspök atyáink anyagi támogatását. Igyekszünk a tanultakat és tapasztaltakat beépíteni a további cigánypasztorációs munkánkba.

A szervezés remek volt, a nyelvi nehézségeket segítettek legyőzni (pl. az előadások szövegét mindenki saját nyelvén kapta kézbe), a közös éneklések, imádságok egymáshoz emeltek bennünket.