A kormány támogatásával épülhet meg Debrecen első ruszin fatemploma

A kormány támogatásával épülhet meg Debrecen első ruszin fatemploma

2019-09-07 17:12:15
Szerző: MTI, fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ezt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára jelentette be Sajópálfalán.

A leghűségesebb nép, a leghűségesebb nemzet, ezt tartja a magyarság a ruszinokról – mondta Rákóczi Ferencet idézve Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajópálfala görögkatolikus templomában a ruszin nemzetiség búcsúja alkalmából megtartott Szent Liturgia után. 

Soltész Miklós a debreceni görögkatolikus ruszin közösségi ház avatóján

A politikus úgy fogalmazott: ezt a hűséget abban a hazában bizonyították, amelyben éltek és élnek, és nemcsak hazájukhoz, de egyházukhoz is ugyanígy ragaszkodtak és ragaszkodnak. Soltész Miklós kiemelte: szükség van arra, hogy a ruszinok ma is megőrizzék hűségüket. Az államtitkár beszédében biztatta a ruszin közösséget, hogy erősítsék meg azt a hitet, azt a közösségi összetartozást, amelyet az elmúlt évszázadokban őseiktől örököltek, hiszen erre ma is óriási szükség van. 

Kiemelte: a sajópálfalai templom felújítását a kormány anyagilag is támogatja, miként a debreceni fatemplom megépítését is. Mint arról korábban beszámoltunk, görögkatolikus ruszin közösségi ház épült Józsán azon a telken, amelyet a debreceni önkormányzat ajánlott fel a közösségnek.

- A debreceni görögkatolikus ruszin közösségi ház építését 39 millió forinttal támogatta a kormány, működtetésre 5 millió, kutatásra további 4 millió forintot biztosítanak – mondta el Soltész Miklós az áprilisi házszentelésen. 

Az épületet Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya szentelte fel. Ezt követően a főpásztor köszöntő beszédében azt mondta: terveik szerint a felsőjózsai telken újabb beruházást is szeretnének megvalósítani, amely tovább erősítheti a görögkatolikus vallást a térségben.

- Egy hiteles ruszin stílusú, történelmi örökséget hordozó fatemplomot szeretnénk itt felépíteni – közölte az avatón Fülöp metropolita atya.

VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap