A köztársasági elnök férjével járták körbe a Pénzmúzeumot a Szent Annás diákok

A köztársasági elnök férjével járták körbe a Pénzmúzeumot a Szent Annás diákok

2023-03-23 09:55:21
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Budapest
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A budapesti Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikum diákjai nézték meg a Pénzmúzeum kiállításait. Rangos vendég csatlakozott hozzájuk.

A Magyarországon immáron kilencedik alkalommal megrendezett PÉNZ7 program, több mint 170.000 magyar diák pénzügyi felkészültségét és tudatosságát hivatott fejleszteni. A Magyar Nemzeti Bank Pénzmúzeuma is bekapcsolódott idén a programsorozatba.

A múzeum ingyenesen látogatható állandó kiállításán a látogatók egy gondosan felépített felfedező utat tehetnek meg a pénz világa körül, melyet interaktív játékok és látványos vizuális bemutatók is színesítenek. A kiállítás a pénz öt funkciója köré szervezte tereit, segítve mind a háztartások, mind a vállalatok, mind a jegybank szerepének megértését a pénzügyek izgalmas, egyszerre ismerős és ismeretlen világában.

A Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikum diákcsoportja is ellátogatott a kiállításra. A középiskola profiljához egyébként is közel álló témák nem voltak ismeretlenek a diákok előtt, mégis újdonságot és különlegességet jelentett a pénzügyi kérdések újszerű megközelítése, valamint a rendhagyó tárlatvezetés. A kiállítás élményútjára ugyanis Novák Katalin köztársasági elnök férje, Veres István is csatlakozott a diákokhoz. A Magyar Nemzeti Bank pénz- és devizapiaci igazgatója a gyerekekkel közösen próbálta ki a tárlat interaktív felületeit, bekapcsolódott a pénz funkcióit megértetni hivatott játékokba, és mindeközben saját tapasztalatait is megosztotta a tanulókkal.

Forrás: Pénzmúzeum Facebook-oldala

VEZETŐ HÍREK
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
 
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...