"A mélységben Isten nem hagyott magunkra" - különleges tanúságtétel egy fiatal lánytól

Húsvét felé haladva újra és újra szembesülünk a kereszt titkával. A Nagyhét napjai nem adnak könnyű válaszokat: jelen van bennük a fájdalom, a kiszolgáltatottság, a „miért?” kérdése, amely sokszor a mi életünkben is felhangzik.

Mindannyian hordozunk kereszteket – kimondottakat és kimondatlanokat. Olyan terheket, amelyek első pillantásra csak veszteséget, hiányt vagy kilátástalanságot jelentenek. Nagypéntek csendje közel áll ezekhez a tapasztalatokhoz: amikor úgy tűnik, hogy a történet véget ér és nincs tovább. És mégis, a húsvéti hit azt mondja: a kereszt nem a végső szó. Van egy másfajta látás, amelyet lassan, sokszor fájdalmon keresztül tanulunk meg. Egy látás, amely észreveszi a rejtett ajándékokat, a csendes jelenlétet, a kimondhatatlan szeretetet ott is, ahol elsőre csak törékenységet látunk.

Egy ilyen útról mesél tanítványom, Fáber Heidi, aki saját maga készített egy rövid videót. Ő a Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum tanulója. Egy életről, amely talán kevesebb szóval, de annál mélyebben tanít. Arról, hogyan válhat a teher áldássá, a kérdés imává, és a kereszt… egy mosolyban felragyogó reménnyé.

Mielőtt megnéznék, érdemes egy pillanatra megállni – és engedni, hogy a Nagyhét csendje bennünk is megszólaljon.

A képeket és a videófelvételeket kizárólag a gyermekek szüleinek vagy törvényes képviselőinek előzetes, írásos engedélyével tesszük közzé.