A minőségi cigány zene találkozása a kórusmuzsikával

A minőségi cigány zene találkozása a kórusmuzsikával

2018-04-09 13:11:27
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Metropólia
Debrecen
Lautitia Kóruscsalád
Az ENSZ április 8-át a Roma Kultúra Világnapjává nyilvánította az 1971-es első Roma Világkongresszus óta. Ebből az alkalmából az ország egyik legkülönlegesebb zenei formációja a Karaván Familia volt a Lautitia Kóruscsalád vendége a Görög Zenei Esték koncertsorozatban.

Kocsis Fülöp érsek atya köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy sikerült megnyerni a családi formációt éppen ezen a napon a fellépésre. A világnap kapcsán kiemelte: manapság már nem csak egy-egy konferenciát rendeznek, mint először Angliában, hanem azt lehet mondani az egész világon, ahol ismerik a roma kultúrát, szeretik a cigányokat, ott erről megemlékeznek. „Így vagyunk ezzel, mi görögkatolikusok is, akiknek nagyon sok kapcsolódási pontunk van a cigány testvérekkel, a cigány kultúrával.”

Az érseki köszöntő után Nemes József, a kóruscsalád vezetője mutatta be az est fellépőit. Így a hallgatóság megtudta, hogy a szülők és gyermekeik által létrehozott egyedülálló családi zenekar, a Karavan Familia az elmúlt 10 évben saját világot teremtett a cigány vokális hagyományok nyomán. Miközben a minőségi cigány zene bemutatásának szentelték tehetségüket és tudásukat, repertoárjukkal bizonyították, hogy a cigány zene intelligens és szellemes, bölcs és befogadó. Dallamaik forrása nem egy tájegység vagy egy roma népcsoport, hanem az európai cigány kulturális és zenei örökség.

Majd a karnagy „sajátjairól” is ejtett néhány szót, melyek dagadtak a büszkeségtől. Nem csoda, hiszen az esten fellépő ifjúsági vegyeskar éppen egy hete érkezett haza Olaszországból, ahol egy versenyen ifjúsági vegyeskar és egyházzenei kategóriában is elsők lettek. Utóbbi győzelem külön öröm volt számukra, hiszen először mérettek meg ebben a műfajban. A kórus vezetője külön hangsúlyozta, hogy a fiatalok a péntek délutánjaikat áldozzák arra, hogy a Szent Efrém Iskola, Debrecen és az egyház nevét öregbítsék és mindig nagy elszántsággal vetik magukat a munkába. A kórusversenyről mi is beszámoltunk, ezt itt olvashatják Olaszországban remekelt a Lautita

Ezt követően csendültek fel az első dallamok az énekkartól. A klasszikus művek mellett a záró produkciónak volt hatalmas sikere, ami egy afrikai nyelven előadott keresztény ének volt, ebben Ifj. Nagy István, a Karaván Familia tagja is közreműködött. Ő már nem is ment le a színpadról; családjának többi tagja társult be hozzá, hogy az est hátralévő részében zenéjükkel elkápráztassák a közönséget.  

A négy alkalomból álló Görög Zenei Esték utolsó koncertje május 27-én lesz. Ekkor a Szent Efrém Férfikar lép fel a Metropólia Székházában.  

VEZETŐ HÍREK
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a Szent László gimisek

Elmélkedés Csodatévő Szent Miklós mírai püspök ünnepére

Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központ
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a Szent László gimisek

Elmélkedés Csodatévő Szent Miklós mírai püspök ünnepére

Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központ
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
 
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
 
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
 
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
 
"A béke közöttünk fog elkezdődni" – imatermet áldott...
 
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...