A nagyheti szertartások fényében járhattuk be a Vőlegény útját Nyirán János fődiakónus előadásán

Nagyhéten, nagyböjtben nem szokás házasságot kötni, püspök atyáktól lehetne rá külön engedélyt kérni. De akkor, hogy is kerül ide vőlegény? – utalt ezzel Nyirán János atya előadásának címére. A magyarázatot természetesen nagyhétfő, nagykedd és nagyszerda sajátos tropárja jelenti, mely így szól:

„Íme, a vőlegény jő éjfélkor, és boldog a szolga, kit virrasztva, ámde méltatlan, akit lustálkodva talál.”

Nagyhétfőtől nagyszerdáig valójában a vőlegény alakja tárul elénk az ikonokban. De miért hívjuk vőlegénynek? Hiszen, ha ábrázolását megnézzük, inkább egy kicsúfolt király képe rajzolódik ki előttünk: töviskoszorú a fején, bíbor palástban, nádszál a kezében, ami a jogart szimbolizálná.

Ugyanakkor találunk erre utalásokat a Szentírásban: a tíz szűz példájában (Mt 25, 1-13) továbbá Márk evangéliumában (Mk 2,19), ahol maga Jézus Krisztus is használja ezt a kifejezést. Későbbi teológiai tanulmányok világítanak arra rá, hogy ha Krisztus a vőlegény, akkor az Anyaszentegyház a menyasszony.

E „vezérfonalon” haladva további képeken, ikonokon és liturgikus szövegeken keresztül vezette be a hallgatóságot János atya a nagyheti szertartások részleteibe. – Tisztahétfőtől Lázár-szombatig jön ki a negyvennapos böjt, Lázár-szombat és virágvasárnap egyfajta szünnapok, amin „megpihenhetünk” a Nagyhét különleges szertartásai előtt, hogy aztán minden húsvét ünnepén csúcsosodjon ki – mutatott rá János atya.

Sok ikonunk tanító jelleggel beszél a teológiáról, így ha kicsit tüzetesebben nézzük például a Lázár feltámasztásáról szólót, akkor észrevehetjük, hogy ez már mondhatni egy „kis feltámadás”, egyfajta előképe Krisztus feltámadásának. A halotti gyolcsba betekert Lázár, az őt feltámasztó Jézussal elővételezi az ünnep hírét. Ugyan még nem ehetünk és ihatunk azt, amit szeretnénk, de már gondolhatunk a húsvétra – világított rá fődiakónus atya.

Majd virágvasárnapra tért át, hiszen érdekes megvizsgálni azt, hogy honnan hová vonul be Krisztus Urunk? Virágvasárnap még kifejezetten örömteli, amit aztán rendkívül szomorú események követnek. Jézus gyakorlatilag a keresztre feszítésére vonul be. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy minden az ő feltámadásához vezet, a 23. zsoltárban is az hangzik el: „emeljétek fel, fejedelmek a ti kapuitokat, mert érkezik a dicsőség királya.”

Nagyhétfőn különböző témák kerülnek elő az ikonokból, de a liturgikus szövegekből is. Ilyen például a szépséges József képe – őt adták el testvérei, s lett belőle nagy uralkodó Egyiptomban. Sok a párhuzam közte és Krisztus között, elég, ha csak arra gondolunk, hogy Józsefet és Jézust is gödörbe vetették.

Másik téma, a kiszáradt fügefa (Mt. 21,18-22) értelmezése: olyan ez a fa igazából, mint a zsidó törvénynek az árnyas lombja vagy a zsidók gyülekezete, hiszen bár őket szólítja meg Krisztus, de nekik ő nem kell.

– Azért is átkozza meg ezt a fügefát, hogy megmutassa ő erre is képes, meg is büntethetne minket, de ő nem ilyen. Egy növénnyel megteszi, de nem az emberekkel, hiszen ő az emberek megmentéséért jön, ezzel csak a hatalmát akarja kimutatni – magyarázta János atya, s hozzátette, vannak, akik az engedetlenség fájának nevezik, ami utalás Ádám és Éva történetére.

Összességében viszont arra hívta fel fődiakónus atya a figyelmet, hogy mi ne legyünk fügefák, ne legyen a lelkünk száraz, liturgikus szövegeink is erre utalnak, kérnek minket.

Nagykedden láthatjuk A tíz szűz példázatát megjelenítő ikont, illetve hallhatjuk is a róluk szóló történetet az ezen a napon végzett Előszenteltek Liturgiáján. Böjtben, a szerdán és pénteken végzett szertartásokon, noha nem nagyon találkozhatunk evangéliummal, de a nagyheti szertartások már kifejezetten hosszú szentírási szakaszokkal tarkítottak.

János atya szerint érdemes elgondolkozni azon, hogy vajon miért csak az első öt szüzet engedi be Jézus? A többi miért marad kint? Mert az Úr arra akar tanítani minket, hogy legyünk éberek. Mindemellett a tiszta életre is felhívja a figyelmet.

Nagyszerdára áttérve A bűnös nő történetével (Mt 26,6-16) találkozhatunk. Mint János atya mondta, Jézus példabeszédei sokszor összetettek, bonyolultak, de amikor megsejtjük a lényeget, akkor az igazán felemelő, így tudunk a hitünkben is előrehaladni: kell egy pici löket, egy kis megértés.

Az e naphoz tartozó sztichira (Rossz illatot árasztó bűnös nő jött hozzád…) vetíti előre Krisztus kínszenvedését. A kérdés csak az, hogy a bűnös nő, a megtérő alakját tudjuk-e a saját szívünk elé állítani? – mutatott rá János atya.

A hét első három napját a Vőlegényünk, ki szépségeddel ékesebb vagy minden embernél kezdetű nagyszerdai utrenyei dicséreti sztichirával lehetne összefoglalni. Ez az ének szépen vetíti előre a következő, szent három napot.

Nagycsütörtök délelőttjén a görögkatolikus egyházban Nagy Szent Bazil Liturgiáján ünneplik meg az Eucharisztia alapítását és végzik el a lábmosás szertartását, ami felidézi, miként mosta meg Jézus tanítványai lábát a Titkos vacsora estéjén, felhívva ezzel az apostolok figyelmét a szolgálat fontosságára. Ezen a szertartáson szentelnek még műrót illetve antimenziont vagyis egy olyan ereklyekendőt, ami a szentekkel való kapcsolatot erősíti.

A délután a kínszenvedési evangéliumok felolvasásával folytatódik. Ahogy János atya megjegyezte, igen fárasztó a tizenkét evangéliumi szakaszt végigkövetni, ugyanakkor nagyon megható is, így igazán érdemes ekkor is betérni a templomokba.

Nagypéntek délelőttjén királyi imaórákat végeznek, délután pedig a sírbatételi vecsernyét. Ez a szertartás a karácsonyi éjféli mise „népszerűségével” ér fel János atya szerint, nagyon sokaknak fontos, igazán megérinti a hívek szívét, Krisztus szenvedésének története és temetése. Különlegessége a körmenet, ami során a síri leplet körbeviszik a templomon.

Nagyszombaton mondhatni teljesen felborul minden, ami a szertartások látszólagos összevisszaságában mutatkozik meg: délelőtt vecsernyét, délután utrenyét végeznek a templomokban. Krisztus elítélése, szenvedése és halála okozza a „természet felborulásának rendjét”, ami csak az ő feltámadásával áll helyre – zárta gondolatait János atya.

Meglehetősen tanulságos „végigjárni” a Vőlegény útját, lépjünk rá minél többen ezekben a napokban!