A pápa megköszönte a munkácsi görögkatolikus egyházmegye hűségét Róma iránt

A pápa megköszönte a munkácsi görögkatolikus egyházmegye hűségét Róma iránt

2019-12-12 09:44:57
Szerző: Vatikáni Rádió, fotó:Vatican News
Ferenc pápa
Vatikán
Határontúl
Harminc éve működhet ismét hivatalosan a munkácsi görögkatolikus egyházmegye - ezt ünnepelendő egyházmegyei zarándoklatot szerveztek Rómába, amin mintegy ezren vettek részt. Ferenc pápa december 11-én a Szent Péter-bazilikában köszöntötte a zarándokokat.

Ferenc pápa hálát adott Istennek, amiért a szovjet rezsim hosszú elnyomása után az Úr végtelen jóságában felszabadította a helyi egyházat, mely sok vértanút adott a világnak, akik életük árán vallották meg hűségüket Krisztus, a Katolikus Egyház és Róma püspöke iránt – fogalmazott a Szentatya. Közülük is kiemelkedik Boldog Romzsa Tódor vértanú püspök, aki az egyházmegye történetének egyik legsötétebb pillanatában képes volt evangéliumi bölcsességgel és bátorsággal vezetni Isten népét. Fáradhatatlanul követte Krisztus, a Jó Pásztor példáját, aki életét adta juhaiért – mondta a zarándokoknak a pápa.

Beszédében megemlékezett a kommunista rezsim idején hősiesen ellenálló generációkról, akik szabadságuk és életük kockáztatásával hirdették Krisztus igazságát. Ezzel ékesszóló tanúságot tettek a szilárd, élő és katolikus hitről.

A pápa köszönetet mondott ezért a hűséges kitartásért, és arra kérte a híveket, hogy bárhol és bármilyen helyzetben is legyenek, újítsák meg még ma személyes elköteleződésüket Jézus Krisztus iránt, vagy legalább határozzák el, hogy keresik a vele való találkozást mindennap. Nincs rá oka senkinek, hogy azt higgye: ez a meghívás rá nem vonatkozik, ugyanis senki sincs kizárva az Úr által hozott örömből – idézett Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításából.

„Imádkozom, hogy az Úr őrizze az egyházmegyét a gonosz ármányától és adjon neki bőséget” – fohászkodott a Szentatya, majd a közelgő karácsonyi ünnepre azt kívánta: Isten Fia születhessen meg a szívekben. „Vigyétek el szívélyes üdvözletemet szeretteiteknek, különösen a gyermekeknek, a betegeknek és a szenvedőknek! És ne feledkezzetek el imádkozni értem. Isten áldjon meg benneteket!” – búcsúzott a zarándokoktól Ferenc pápa.

VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
 
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
 
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...