E jótékony adományozó, a Tac Trading Kft. igazgatója szerint az egyetlen járható út, ha ezekben a nehéz időkben összekapaszkodunk, és lehetőségeink szerint segítünk egymásnak. A görögkatolikus férfi épp ezért döntött úgy, hogy cége húsz darab, a nagyobb felületek fertőtlenítésre alkalmas eszközt, ún. ózongenerátort fog a görögkatolikus egyház rendelkezésére bocsájtani.
„A Görögkatolikus Egyház széles társadalmi csoportokat ér el, és hosszú évek óta felelősen végzi egyházi, társadalmi feladatait, iskolákat, óvodákat üzemeltet, családokat támogat. Görögkatolikus neveltetésem, valamint Jaczkó Sándor atya személye és áldozatos munkája ösztönzött arra, hogy Egyházamat felkeresve elindítsuk akciónkat. Úgy gondolom, hogy a készülékeket sikerült általuk megfelelő helyekre eljuttatni: iskolákba, óvodákba, családokhoz” – mondja Dr. Nagy Richárd, aki reméli, minél több hasonló kezdeményezés indul útjára az elkövetkező időszakban.
Hogyan tiszítja meg a levegőt az ózongenerátor?
A készülékek rendszeres használatával lassítható vagy megakadályozható a vírus terjedése, ezáltal sikerülhet gyermekek, családok egészségét megóvni. Az ózonnak kiemelten nagy a fertőtlenítő képessége, ezért hatékony a vírusok, baktériumok és egyéb kórokozók ellen, de penészirtásra is alkalmas. Az ózongenerátor működéséhez nincs szükség vegyszerre, hiszen az ózon (hármas oxigénmolekula) egyik leszakadó oxigénatomja végzi a fertőtlenítő munka oroszlánrészét. A kezelt terület nem csak vírus és baktériummentessé, de szagmentessé is válik, és oxigéndús lesz.
Két oktatási intézmény is sokat profitálhat az eszközökből
Ennek a szinte alpesi minőségű levegőnek biztos nagyon fognak örülni a Leövey Klára Görögkatolikus Gimnázium és Technikum tanulói, akik a május eleji gimnáziumi iskolanyitáskor fogják birtokba venni majd fél év után újra az épületet.
Ahogy az iskola facebook oldalán is olvasható: az épület teljes fertőtlenítése megtörtént, de fontos kérdés volt a vezetés számára, hogyan tartható fenn hosszabb távon ez az állapot. A problémát végül az iskola saját használatára adományozott ózongenerátor meg fogja tudni oldani. Az eszközök segítségével gyorsan, megbízhatóan és egyszerűen tudják majd diákok és tanáraik megvalósítani a folyamatos fertőtlenítést osztálytermeikben.
A fertőtlenítés és a megfelelő higiénés körülmények folyamatos fenntartása egy óvoda esetében még inkább nehéz feladatnak bizonyul, amennyiben egyáltalán lehetséges. Kolláth Ágnes az Örömhírvétel Görögkatolikus Óvoda vezetője a gyerekek visszatérését megelőző napon elmondta, ők is sokat gondolkodtak rajta, milyen módszerekkel lehetne a jelenlegi tiszta és szinte hibátlanul fertőtlenített állapotot a gyermekek visszatérte után is fenntartani. „A megoldás Jaczkó Sándor atyától érkezett, aki egy jószándékú adományozónak hála húsz ózongenerátort tud biztosítani a görögkatolikus intézmények számára. Ezek a berendezések - az óvintézkedések szigorú betartása mellett - a jövőben is lehetővé teszik számunkra, hogy termeinket megtisztítsuk a kórokozóktól – hangsúlyozta Kolláth Ágnes, óvodavezető.
Kihozzuk ebből is a jót!
Jaczkó Sándor atya, a Budapesti Görögkatolikus Helynökség vezetője szerint bár sokszor nem is értjük, miért történnek nehézségek, veszteségek az életünkben, meg kell tanulnunk velük együttélni, és nem tehetünk mást, minthogy a legjobbat hozzuk ki belőlük.
Ennek a jónak, a legjobbnak az előcsalogatásán munkálkodott a Tac Trading Kft. is, nagy segítséget nyújtva ezzel a fővárosi görögkatolikus intézményeknek, parókiáknak és a hozzájuk tartozó híveknek. A fertőtlenítő eszközöket a közelmúltban már nem csak az intézményekben használják, hiszen a társadalmi felelősségvállalásban a megajándékozott görögkatolikus egyház is szeretett volna a maga módján osztozni. A szükséges használati utasítás ismertetése után saját felelősségű használatra, egy-egy alapos fertőtlenítés erejéig, a parókiák hívei illetve a görögkatolikus intézmények családjai is hazavihették, hazavihetik az eszközt. Különösen azokban a családokban van erre nagy kereslet, ahol nemrégiben fordult elő koronavírusos megbetegedés. Ilyenkor a betegség lefolyását követően testnek és léleknek is jól esik egy vírusmentessé tett lakásban folytatni a felépülés néha meglehetősen hosszúra nyúló időszakát.
Meg nem állhatunk
A tervek szerint az ózongenerátorok adományozásával nem zárul le az adományozó cég karitatív tevékenysége, Sándor Atya szervezésében további segítségnyújtást terveznek. Nagy Richárd arra szeretne mindenkit biztatni, hogy saját lehetőségei szerint támogassák a nehéz helyzetbe került gyerekeket, családokat, vagy a kialakult helyzet miatt többlet feladatokkal küzdő intézményeket, mert gyermekeink a jövő nemzedéke, ők a legfontosabbak az életünkben.
Sándor atya szerint a jövőben is szükség lesz még sok olyan emberre, akikkel lehet együtt gondolkodni a jelen és a jövő lehetőségein, és akik gyorsan és hatékonyan nyújtanak segítséget, ott, ahol éppen kell. „Azt látom, hogy olyan csoportok jönnek létre, amik kiválóan tudják segíteni egymást azáltal, hogy kiegészítik egymás munkáját. Többen többfélék vagyunk, ezért többféleképpen tudunk segíteni, sok-sok új és segítő ötlet jut eszünkbe még a megvalósítási munkák során is, és nagy örömmel tölt el bennünket, hogy egyre többen csatlakoznak munkánkhoz és láthatatlanul, csöndben, de mégis együtt erősítjük társadalmunkat” – hangsúlyozta Jaczkó Sándor helynök atya.
Legyünk továbbra is együtt, észrevétlenül az az oszlop, ahol segítséget, menedéket, oltalmat talál az, akinek arra szüksége van!