A sokszínű család

A sokszínű család

2018-02-28 10:17:49
Szerző: Székesfehérvári Egyházmegye
Kultúra
Előadás
A görögkatolikusokról tartott előadást Makláry Ákos Székesfehérváron

Makláry Ákos, a budai görögkatolikus egyházközség parókusa tartott előadást február 20-án Székesfehérváron a kereszténység családjáról, azon belül is a görögkatolikusokról. Makláry Ákos elmondta: ha a kereszténységre úgy tekintünk, mint egy nagy családra, akkor felfedezzük, hogy ebben a családban milyen sokszínűség van jelen. A Görögkatolikus Egyházat is elhelyezte ebben a családi közösségben, bemutatva történelmi hátterét. 

A parókus előadásában röviden ismertette a kereszténység elmúlt kétezer évének történetét, és ábrákkal szemléltette, hogy a kereszténység családja milyen tagokból áll. Bemutatta, hogy az Egyház alapításától kezdve miként alakult át ez a család, és hogyan gazdagodott az évszázadok során; milyen változások történtek, és milyen tévtanítások voltak, amelyek a kezdeti időszakban megtépázták az Egyház egységét. Makláry Ákos beszélt a keleti és a nyugati egyházszakadásról is. Felsorolta, kik azok, akik a legközelebb vannak tanításban és teológiában a Katolikus Egyházhoz, és kik állnak távolabb tőle. Bemutatta, hogy a nagy nyugati egyházszakadás, a reformáció után milyen nagy léptékben alakultak ki új családtagok, a különböző neoprotestáns felekezetek. Végül elhelyezte a Görögkatolikus Egyházat is ebben a nagycsaládban a Római Katolikus Egyházon belül. 

Az előadó elmondta, hogy a görögkatolikusok ősei bizánci szertartású keresztények voltak. A lengyel és a magyar királyság balkáni területén az 1600-as évek közepén és végén elindult egy egységesítési folyamat a firenzei zsinatot követően. Ez azt jelentette, hogy a latin egyházból az ortodox területekre jezsuiták, ferencesek és verbiták mentek, akik megpróbálták az egységet létrehozni. Ennek eredményeként nagyon sok bizánci szertartású ortodox hívő, püspök, úr vagy kegyúr fogadta el a római pápát, és lépett vele egységre – római katolikus lett, megőrizve bizánci rítusát. A Rómával való egységesülés nem jelentette azt, hogy el kellett hagyni saját hagyományaikat, rítusukat. Megőrizhették mindazt a bizánci hagyományt, amit őseiktől örököltek. „Ezért van, ha belépünk egy görögkatolikus templomba, láthatjuk, hogy teljesen más, mint egy római katolikus templombelső. A teljes hitbeli és szentségbeli közösség azonban megvan, ami azt jelenti, hogy a római hívő ugyanúgy áldozhat, gyónhat, részesülhet a szentségekben a görögkatolikus paptól, mint ahogy a görögkatolikus hívek a római atyáktól” – hangsúlyozta Makláry Ákos. 

Az előadó bemutatta a görögkatolikus liturgiát is, ami ugyanúgy épül fel, mint a római katolikus szentmise: van tanítói és áldozati rész. Mindemellett megőrizte ősiségét – a görögkatolikus rítusban ugyanis nem történt olyan radikális változás, mint a latin egyházban a II. vatikáni zsinat után. Az előadó beszélt az ikonográfiáról is, mint a színekkel és ábrákkal élményszerűen megjelenített teológiáról, amely nagy felfedezőútra hívja az érdeklődőt. Az ikonográfia, az ikon szeretete, a szentkép tisztelete közös a bizánci és a római szertartásban. Az ikonográfia fontos helyet foglal el a latin egyházi művészet fejlődésében is. A görögkatolikusoknál azonban nincsenek szobrok, csak mozaikok, festett képek és ikonok. Nagyon fontos látni, hogy az ikon nemcsak ábrázolni akar, hanem igazából a „mennyországra mutató ablak”; az a feladata, hogy emelje fel a szívet, és tanítson, mint „festett teológia”. 

Makláry Ákos végül elmondta, sokkal plasztikusabb és élményszerűbb hittanosaival megfejteni, mit is jelentenek a feliratok, az ábrázolási módok, mintha mindez szóban hangzana el. A fiatalok egy képen megfestve láthatják a hitigazságot, amit kibontani fantasztikus kaland. 

Fotó: Somogyi Tamás

VEZETŐ HÍREK
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...