A szegediek vendége volt Milán Šášik püspök

A szegediek vendége volt Milán Šášik püspök

2017-05-03 12:44:00
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Püspöki Liturgia
Kötetlen beszélgetésen is részt vehettek a püspökkel az egybegyűltek

Milán Šášik, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke volt a szegedi egyházközség vendége április 30-án. Mint mondta: "Boldogok, akik sírnak, mert megvigasztaltatnak." A kenethozó asszonyok is sírtak, de megvigasztaltattak. Kárpátalján sírtak az elnyomás alatt az emberek, és ők is megvigasztaltattak. Isten a kitartásukért, hűségükért számtalan módon vigasztalta meg őket. Milán Sasik püspök a homíliájában a szolgálatról, egymás elfogadásáról és Isten vigasztalásáról beszélt. A Szent Liturgia előtt Bakos Mira és Szaplonczay Márk köszöntötte a püspököt, először ukrán, majd olasz nyelven. A Szent Liturgián sokan vettek részt, majd a végén a püspök megköszönte, hogy 20 éve, minden nyáron a szegedi görögkatolikus egyházközség gyerekeket fogad Kárpátaljáról. 


"Fontosak számunkra Isten parancsai, s köztük a negyedik is, mely a szülők tiszteletéről szól. Ezért emlékezünk meg őseinkről, és így az anyaegyházmegyénkben élő görögkatolikusokról, akik emlékének ezzel az örömteli meghívásokkal szolgálunk. Köszönjük közös szentünket boldog Romzsa Tódort, akinek oltalmába ajánlottuk diákotthonunkat" - mondta el köszöntőjében a parókus, Szaplonczay Miklós. Az ünnepség végén a parókián agapé volt, mely során a püspökkel kötetlen beszélgetésen vettek részt az egybegyűltek. 

Milan Šášik

A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye jelenlegi püspöke 1952. szeptember 17-én született Szlovákiában, Lehotán. Az általános iskola elvégzése után 1971-1976 között filozófiát és teológiát tanult Pozsonyban, a szemináriumban. 1971. július 31-én belépett a lazarista rendbe, ahol 1973. szeptember 27-én tett örökfogadalmat. A rendben különböző felelős beosztásokba került.1976. június 6-án szentelték pappá. Kápláni, majd plébánosi beosztásban dolgozott. A Szentszék engedélye alapján mindkét – görög és római katolikus – rítusban tartott szentmisét. 1990-1992 között Rómában, a Teresianumban tanult, ahol magisztrátusi fokozatot kapott.1992. október 5–1998. július 7. között Ukrajna Apostoli Nunciatúráján dolgozott, ahol Antonio Franconak, Ukrajna akkori nunciusának titkára volt. Ezután egy éven keresztül Szlovákiában, a lazarista rendben volt a novíciusok magisztere. 2000 augusztusában visszatért Ukrajnába, és Kárpátalján, Perecsenyben lett plébános. Szlovák anyanyelvén kívül beszéli még az ukrán, olasz, cseh, orosz és lengyel nyelveket.

II. János Pál pápa 2002. november 12-én nevezte ki a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye apostoli kormányzójává, és 2003. január 6-án szentelte püspökké Rómában. Beiktatását 2003. január 25-én tartották az Ungvári Székesegyházban.

VEZETŐ HÍREK
A szenteltvíz a lelkünket tisztítja meg – Tisza-szentelés Szolnokon

"Isten nem elszigetelt létezés, hanem örök közösség" – elmélkedés Vízkereszt ünnepére

Idén is megszenteli a Tiszát a metropolita
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A szenteltvíz a lelkünket tisztítja meg – Tisza-szentelés Szolnokon

"Isten nem elszigetelt létezés, hanem örök közösség" – elmélkedés Vízkereszt ünnepére

Idén is megszenteli a Tiszát a metropolita
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A szenteltvíz a lelkünket tisztítja meg – Tisza-szentel...
A szenteltvíz a lelkünket tisztítja meg – Tisza-szentel...
 
"Isten nem elszigetelt létezés, hanem örök közösség" ...
 
Fülöp metropolita áldja meg a Duna folyót
Fülöp metropolita áldja meg a Duna folyót
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Idén is megszenteli a Tiszát a metropolita
Idén is megszenteli a Tiszát a metropolita
 
Egy év, ötvenkét templom, egy üzenet: Debrecenben zárul...
Egy év, ötvenkét templom, egy üzenet: Debrecenben zárul...