A szolnoki Szent Tamás Iskola pedagógusait kitüntette, diákjait pedig megajándékozta a város vezetése

A szolnoki Szent Tamás Iskola pedagógusait kitüntette, diákjait pedig megajándékozta a város vezetése

2019-09-02 16:00:47
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A szolnoki Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola pedagógus közössége Kátay Endre-Díjat vett át Szalay Ferenc polgármestertől 2019. szeptember 1-jén, a Szolnok Napja alkalmából rendezett városi ünnepségen. Másnap az iskola tanévnyitó ünnepségén pedig ajándékokkal lepte meg a város vezetése a diákokat.

Az intézményben folyó társadalmi felzárkóztatásért, esélyegyenlőségért és az eltérő kultúrák együttélése területén végzett kimagasló szakmai munkáért adományozta e művészi plakettet és oklevelet Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata. Ez a kitüntetés további erőt és lendületet ad a nevelőtestületnek ahhoz a munkához, mely által segítséget adnak az itt tanuló gyermekeknek, hogy Istent és embertársaikat szerető, művelt és felelősségteljes emberekké váljanak, és helyt álljanak az élet minden területén.

Ehhez a munkához kéri az intézmény közössége a továbbiakban is Isten áldását és segítségét, mely ezt a kimagasló szakmai elismerést is lehetővé tette. 

A város vezetése az iskola pedagógusainak elismerése mellett a diákokat is megajándékozta: Szalay Ferenc polgármester és Molnár Iván képviselő Szolnok város ajándékaként ötven hátizsákot ajánlott fel a Szent Tamás diákjainak a szeptember 2-án megrendezett tanévnyitó ünnepségen.

A kedves gesztusok sora itt még nem ért véget, ugyanis a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Családok Átmeneti Otthonának igazgatója az iskola minden diákjának, tehát mintegy kilencven tanulónak adott az új tanévre öt-ötezer forint értékben tanszert.    

A tanévnyitó vége megemlékezéssel zárult: a háborús pusztítást legyőző, öntevékeny tanítónő Burány Sándorné tiszteletére emléktáblát állítottak az iskola falán. Az iskola közössége a Mennyei Király elimádkozásával a Szentlelket hívta segítségül, hogy az új tanévben is legyen jelen az intézmény életében, hiszen csak vele teljesülhet az idei tanév jelmondata: „... szeretettel közeledjetek!”

VEZETŐ HÍREK
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és közösségitér-szentelés Nyírábrányban

XIV. Leó pápát megműtik, imádkozzunk érte!

A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...

A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
 
Debrecenből Máriapócsra – a hit és az apai szeretet ú...
Debrecenből Máriapócsra – a hit és az apai szeretet ú...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle októberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle októberi száma