Ablak a végtelenre

Ablak a végtelenre

2018-01-16 10:29:54
Szerző: Fekete András-Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kiállítás
Lelkipásztori
Ezzel a címmel nyílt kiállítás Hajdúszoboszlón, hamarosan Debrecenben is láthatják az érdeklődők

A „tematikus” tárlatot a város Művelődési Központjában tekinthetik meg. Január 6-án, Vízkereszt ünnepén tartották a megnyitót, melyen elhangzott: ez egy „Egyházművészeti” kiállítás! 

De miért is az? 

Talán mert az alkotók – nagyon sokan – olyan témákat festettek meg, melyeknek ihletője a hitük, a Szentírás, az Egyház, szentek, ünnepek vagy csak Isten-keresésük. Nem meglepő, hiszen így volt ez mindig is a történelemben, hogy az Isten nem hagyja nyugton az embert, a művésze embert sem. S ők a maguk eszközeivel igyekeznek megmutatni valamit abból, amit ők látnak, vagy láttatni akarnak. Főként a környékünkön élő művészek nagyon gazdag tárlata ez. A fafaragástól, a tűzzománcon át, a különféle stílusú festményekig – beleértve az ikonokat is – nagyon sok gyönyörű alkotás gazdagíthatja a látogató lelkét. S mivel Hajdúszoboszlón ez volt az első ilyen témájú kiállítás, ezért is óriási öröm, hogy már a megnyitón is volt legalább 150 ember. S azóta is nagyon sokan felkeresik.

Reméljük, hogy a látogatókban is kinyílik valami kis ablak az örökkévalóságra! 

Íme a kiállítók:

AKNAY JÁNOS, BESSENYEI VALÉRIA, CZÓBEL MARIANN, DOMJÁN ILI, PÉNZELI PÉTER, GONDA ZOLTÁN, GYÖNGY ENIKŐ, KISS FERENC, KISS TÜNDE, KOMISZÁR JÁNOS, LÁSZLÓ ÁKOS, LATORCAINÉ ÚJHÁZI ARANKA, MÁTYÁSSY LÁSZLÓ, MAGYAR ZITA, MONOSTORY VIKTÓRIA, MORELLI EDIT, MURVAI ANIKÓ, NYALKA MÁRTA, ŐRI BORBÁLA, PETNEHÁZI LÁSZLÓ, RÁCZ IMRE, RÉMES TÍBOR, SALLAI GÉZA, SASS ZSUZSA, SZENTE MÓNIKA, SZILÁGYI IMRE, SZ.KÓCZIÁN MELINDA,  URGYÁNNÉ TÓSZEGI ERIKA, VOLLNHOFFER MÁRIA, VINCZE LÁSZLÓ, SZENT BAZIL ALKOTÓKÖR: BALÁZS KATALIN, BALOGH GABRIELLA, BÁRÁNY FRUZSINA, BUZDUG JÚLIA, FEJÉR DÓRA, FODOR PETRA, HAJDU PETRA, IVÁN KATALIN, KASKÖTŐ DÁVID, KOLESZÁR ANNA, KOLESZÁR ÁRPÁD, LADÁNYI VERONIKA, MATISZ ANDREA, MITERLI LÚCIA, OROSZ ÁRPÁD ATANÁZ, OROSZ SÁRA, POGÁCSÁS ZSUZSA, POCSAI MÓNIKA, RÁCZ CSABA, SÁSI MÁRIA, SÁSI PÉTER, SZEGEDI ISTVÁN, SZEGEDI ZSUZSA, SZŰCS ALEXANDRA, SZŰCS RÓBERT, TERNÁK ILDIKÓ, TÓTH ANNAMÁRIA, WÜRFEL PÉTER.

VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
 
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...