Adventi elmélkedések a Hajdúdorogi Főegyházmegye fiatal szolgálattevőitől - 4. rész

Adventi elmélkedések a Hajdúdorogi Főegyházmegye fiatal szolgálattevőitől - 4. rész

2021-12-05 17:42:08
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Advent
"Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál" (Jn 4,6) Kaskötő Miklós atya, a Rózsák terei parókia segédlelkészének adventi gondolatai.

Félidő van!

Az út fele már mögöttünk, de van még előttünk azért néhány nap! Ez a talán leginkább a sportban ismeretes fogalom nekünk keresztényeknek is sok mondani valót tartogat. Szent Pál, aki maga sem vetette meg a sportból vett példákat, a böjtöt egyenesen futásnak nevezte. Most van itt az ideje a megállásnak, egy kis pihenésnek, elemzésnek.

Amíg kifújjuk magunkat, lehetőségünk adódik egy kicsit átgondolni az elmúlt napokat: „Mi az, amit jól csináltam, mi az, amit sikerült elérnem, mi az, amiben még fejlődhetnék, amibe esetleg több erőt, energiát fektethetnék?”

A nagyobb böjti, bűnbánati időszakokat is, mint egy nagyobb meccset érdemes előre megtervezni, átgondolni. A félidő lehetőséget ad arra, hogy megerősítsük magunkat eddig elért eredményeinkben, vagy akár arra is, hogy egy egészen más stratégiát dolgozzunk ki a második félidőre, ha az első esetleg nem működött volna túl jól.

Olykor-olykor Jézus is megállt út közben, hogy egy kicsit megpihenjen, felfrissüljön, hogy erőt gyűjtsön, hiszen legalább annyira ember is volt Ő, mint mi. Sőt sokszor látva tanítványai fáradtságát, igyekezett gondoskodni pihenésükről, olyan helyre vinni őket, ahol kicsit megpihenhetnek. Amikor tehette Ő is szeretett elvonulni, kicsit egyedül, az Atyával lenni. A bűnbánati időszak felén nekünk is jó, ha kicsit félrevonulunk a világ zajától. Nekünk is le kell ülni a Forrás mellett, amely az örök életet kínálja számunkra!

Hétfő:  Légy „önző”: Szánj minőségi időt magadra!

Kedd: Isten mindig meghallgat Téged, hallgass meg valakit Te is!

Szerda: Légy a Forrás közelében: Ha teheted, állj meg, ülj be egy templomba, és időzz Isten szeretetében!

Csütörtök: Végezz nagytakarítást, de ne csak otthonodban, hanem a kisdednek szánt hajlékodban, a szívedben is. Menj el gyónni, lelki beszélgetésre!

Péntek: Jézus is hozzásegítette tanítványait a pihenéshez. Tégy te is így azzal, akinek úgy érzed jól jönne egy kis pihenés!

Szombat: Beszélgess Istennel, tudatosítsd magadban, Ő mindig Veled van, várja, hogy megszólítsd!

Vasárnap: Amikor vendéget fogadunk, akkor nagy készülettel és odafigyeléssel várjuk. Készülj Te is így a Szentáldozásban Jézus befogadására!

VEZETŐ HÍREK
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a IV. Mozdulj a Szent Lászlóval! verseny

Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...