Ady Endre: Köszönöm

Ady Endre: Köszönöm

2020-06-27 20:00:00
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kultúra
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Verssorozatának befejezésére Fülöp atya aligha választhatott volna találóbb költeményt.

A jól ismert, sokak által szavalt versben nem csupán a hála szólal meg, de megjelenik benne az ember és Isten kapcsolatának rejtélyes szövevényessége is. A szinesztézia mintapéldájának is tekinthető mű inkább az érzékekre, mint az értelemre hatván fedi föl, hogy ember nem élhet Isten nélkül, még akkor is, ha nem tudja, ha ezt tagadja vagy közömbös iránta. Előbb vagy utóbb, de mégis letagadhatatlanul kirajzolódik, hogy Isten mindenhová elkíséri, mindig vele van, mindig kész a megsegítésére. S ekkor már valóban nem érdemes semmi más szót vesztegetni mentegetőzésre vagy magyarázkodásra, a legegyszerűbb, ha az ember egzisztenciális mélységgel, őszintén kimondja: köszönöm.

A három hónappal ezelőtt, a bezártság időszakában indult versfolyam végén mi is ugyanezt tehetjük, a nehézségekre és szépségekre, a veszteségekre és nem várt gazdagodásokra a költővel és a szavalóval együtt egyszerűen azt mondjuk: köszönöm.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...