Ady Endre: Köszönöm

A jól ismert, sokak által szavalt versben nem csupán a hála szólal meg, de megjelenik benne az ember és Isten kapcsolatának rejtélyes szövevényessége is. A szinesztézia mintapéldájának is tekinthető mű inkább az érzékekre, mint az értelemre hatván fedi föl, hogy ember nem élhet Isten nélkül, még akkor is, ha nem tudja, ha ezt tagadja vagy közömbös iránta. Előbb vagy utóbb, de mégis letagadhatatlanul kirajzolódik, hogy Isten mindenhová elkíséri, mindig vele van, mindig kész a megsegítésére. S ekkor már valóban nem érdemes semmi más szót vesztegetni mentegetőzésre vagy magyarázkodásra, a legegyszerűbb, ha az ember egzisztenciális mélységgel, őszintén kimondja: köszönöm.

A három hónappal ezelőtt, a bezártság időszakában indult versfolyam végén mi is ugyanezt tehetjük, a nehézségekre és szépségekre, a veszteségekre és nem várt gazdagodásokra a költővel és a szavalóval együtt egyszerűen azt mondjuk: köszönöm.