Akik a keresztet kísérik

Akik a keresztet kísérik

2020-06-17 11:07:41
Szerző: NEK, fotó: Ambrus Marcsi
NEK
IEC2020
"Az egész település megállt arra az időre, amíg a keresztet a templomig vittem."- Hengán Kristóf, "a szállító", a kezdetektől, 2018-tól viszi városról városra, templomról templomra a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelképét, a Missziós keresztet. Egyedül, egy kerék segítségével oldja meg a műtárgy emelését, furgonba helyezését: azt a munkát, ami az ereklyetartó súlyából kifolyólag négyemberes lenne. Szabó János ötvösművész, restaurátor részt vett a Missziós kereszt megalkotásában pályakezdőként. Azóta pedig ő az, aki az épségéért felel, és ő helyezi fel az újabb boldogok és szentek ereklyéit a keresztre.

„Csíksomlyó volt a legnagyobb távolság, ahová eddig szállítottam a keresztet. A legtávolabbi helyszín, ahol járt a Vatikán volt, de oda nem én vittem” – mondta Hengán Kristóf. A fogadtatásról, a közösségek készületéről a következőket tapasztalta: „Volt olyan, hogy ahogy odaértem, megérkezett a fotós, és amikor visszamentem másnap a műtárgyért, az atya már a szentképeket mutatta, amin a Missziós kereszt áll a templomukban”. Általában nagyon felkészültek az emberek gyakran készítenek a kongresszus jelképéről kiadványokat, sok helyen olyan plakátok fogadják, amit a helyiek készítettek. „Az a jellemző, hogy megmozdul a közösség, ha odaér a kereszt”. A legmegdöbbentőbb fogadtatásban egy görögkatolikus közösségnél volt része: „Az egész településen megállt az élet arra az időre, amíg a keresztet a templomig vittem. Lezárták a rendőrök a területet, a falu határától gyalog kísértek Isten házáig”.

Hengán Kristóf beszámolt egy hihetetlen esetről, ami útközben történt vele. Éppen Kassa felé tartott a Missziós kereszttel, amikor egy vámos intett neki az út széléről, hogy álljon meg. „A szlovák ellenőr, aki gyanakvóan vizsgálta kívülről a furgon hatalmas zárt terét, megpróbálta kideríteni, hogy mi és miért van benne. Ebből fakadóan kisebb bábeli zűrzavar keletkezett. Szlovák, magyar és angol szavak keveredtek egymással. A feleségem segített megoldani a helyzetet, aki tud szlovákul”. A vámos, miután megértette, hogy mit szállítanak, kinyittatta a furgon ajtaját. „Olyan dolog következett, amire egyáltalán nem számítottunk. Megcsókolta, megsimogatta és térdre borulva imádkozni kezdett. A feleségemmel döbbenten álltunk. A férfi a hosszas tiszteletadás után fordult csak felém, és megrendülten mondta, milyen szerencse, hogy megállított bennünket”. Ezek után végigmondatta Hengán Kristóffal angolul az ereklyetartó szentjeit.

A keresztet speciálisan átalakított járművel szállítják. Az autó túl van már a százezer megtett kilométeren és rövidesen újra útnak indulhat…

Szabó János ötvösművész, restaurátor részt vett a Missziós kereszt megalkotásában pályakezdőként. Azóta pedig ő az, aki az épségéért felel, és ő helyezi fel az újabb boldogok és szentek ereklyéit a keresztre.

„Most, hogy a feszület vándorol, egy-egy sérülést találtam rajta. Tisztítani is kell az alsó részeket: ahol sűrűn érnek hozzá, ott megsötétedett kicsit a fémfelület. Az időjárás akár fedett helyen van, akár a szabadban, mindig befolyásolja egy műtárgy állapotát. Főleg, hogy a kereszt fa anyaga is magába szívja a nedvességet. Nincs külön meghatározva a tisztítási idő, attól függ, hányszor szállították, vagy, hogy hová került”.

Szabó János elmondta, hogy egyre több szent és boldog ereklyéje kerül fel a keresztre, de mivel a műtárgy is folyamatosan úton van, így néha neki kell követnie, hogy felhelyezhesse méltó helyükre az újabb relikviákat. Előfordult olyan is, hogy azokat nagyobb tartóban küldték, mint ami felfér az ereklyetartóra, ilyenkor át kell helyezni kisebbe, és meg kell várni, hogy újból ellássák hitelesítő pecséttel, ami akár hetekbe, hónapokba is telhet.

VEZETŐ HÍREK
100 éve nyerte el mai formáját a Csedregi Görögkatolikus Templom

A születését és a halálát összekapcsolja egy hatalmas Szűzanya kép - utolsó útjára kísérték Fodor István atyát

36 gyermek szívébe költözött be Jézus Krisztus - Elsőáldozás a főszékesegyházban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
100 éve nyerte el mai formáját a Csedregi Görögkatolikus Templom

A születését és a halálát összekapcsolja egy hatalmas Szűzanya kép - utolsó útjára kísérték Fodor István atyát

36 gyermek szívébe költözött be Jézus Krisztus - Elsőáldozás a főszékesegyházban
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
36 gyermek szívébe költözött be Jézus Krisztus - Első...
36 gyermek szívébe költözött be Jézus Krisztus - Első... class=
 
A születését és a halálát összekapcsolja egy hatalmas...
A születését és a halálát összekapcsolja egy hatalmas... class=
 
100 éve nyerte el mai formáját a Csedregi Görögkatoliku...
100 éve nyerte el mai formáját a Csedregi Görögkatoliku... class=
 
Májusi imafolyam Máriapócson
Májusi imafolyam Máriapócson class=
 
Liturgikus szimpozionon volt szó a halálról, a temetésr...
Liturgikus szimpozionon volt szó a halálról, a temetésr... class=
 
Nagymarosi Ifjúsági Találkozó - idén is csak online
Nagymarosi Ifjúsági Találkozó - idén is csak online class=