Aláírásgyűjtést indítottak a kárpátaljai magyar szervezetek

Aláírásgyűjtést indítottak a kárpátaljai magyar szervezetek

2017-02-15 12:51:23
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye-MTI
Nemzetközi
Az aláírásgyűjtést támogatják a történelmi egyházak, így a Kárpátaljai Református Egyház, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye és a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar helynöksége

Aláírásgyűjtést indított február 13-án a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) az ukrajnai kisebbségek oktatási és nyelvi jogainak tervezett szűkítése ellen. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője az MTI érdeklődésére elmondta: az aláírásgyűjtési akció célja a magyar nyelv használatának védelme. "Jelezni akarjuk, hogy ellenezzük az ukrajnai nemzeti kisebbségek oktatási és nyelvhasználati jogainak szűkítésére irányuló kijevi törekvéseket". A politikus emlékeztetett arra, hogy a kárpátaljai magyar szervezetek többször is hangot adtak aggodalmunknak az ukrajnai kisebbségek számára kedvező, jelenleg hatályos nyelvtörvény megszüntetésére irányuló kísérletekkel, az anyanyelven történő oktatást fenyegető törvény tervezetével, a magyarokra nézve hátrányos nyelvtörvénytervezetekkel kapcsolatban. "Mivel a kárpátaljai magyarság anyanyelvét és anyanyelvű oktatását fenyegető veszélyek nem szűntek meg, úgy gondoltuk, erőteljesebben is kifejezésre kell juttatnunk a véleményünket" - mondta.

A KMKSZ elnöke kifejtette: "közösségünk ereje az összefogásban rejlik, ezért jó lenne, ha minél többen csatlakoznának az akciónkhoz, és aláírásukkal tiltakoznának szerzett jogaink tervezett csorbítása ellen, ezzel is felhívva a döntéshozók figyelmét a bennünket aggasztó folyamatokra". Jelezte, hogy az aláírásgyűjtést támogatják a történelmi egyházak, így a Kárpátaljai Református Egyház, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye és a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar helynöksége. Brenzovics László azt is közölte, hogy az aláírási ívek a magyarlakta településeken a feladattal megbízott személyeknél, az erre kijelölt pontokon találhatók.

VEZETŐ HÍREK
A szakrális tér és a hit útjai Balla Ede előadásában

Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott vendégül a Szent István gyermekvédelmi központ

Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A szakrális tér és a hit útjai Balla Ede előadásában
A szakrális tér és a hit útjai Balla Ede előadásában
 
Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott...
Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott...
 
Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján...
Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján...
 
Kántortalálkozót tartottak Zuglóban
Kántortalálkozót tartottak Zuglóban
 
Ezüstmise Debrecenben – Hála és köszönet egy negyedsz...
Ezüstmise Debrecenben – Hála és köszönet egy negyedsz...
 
Odaült Rubljov asztalának fenntartott helyére – végső...
Odaült Rubljov asztalának fenntartott helyére – végső...