Áldozópappá szentelték Balogh Győző diakónust

Áldozópappá szentelték Balogh Győző diakónust

2017-06-13 08:52:04
Szerző: Miskolci Egyházmegye
Miskolci Egyházmegye
Orosz Atanáz püspök
Az egyházi rend áldozópapi fokozatában részesült június 10-én Balogh Győző a miskolci székesegyházban

Az újszentelt áldozópap már gyermekkorától Isten szolgálatába szeretett volna állni. Az egyházmegye püspöke is sokszor tanúja volt, ahogy Győző a papszentelés felé vezető úton törekedett az Úr biztatását, hívását meghallani. Máté evangéliumának zárszavát – „Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!"  (Mt 5,48) – idézve fejtette ki Atanáz püspök, miben áll egy lelkipásztor tökéletessége: feltétlen szeretetet és irgalmasságot gyakorolni, meglátni a másik ember rászorultságát és segítségére lenni. „Hivatásunknak nem az a végcélja, hogy nevet szerezzünk magunknak, hanem hogy szolgálatot tegyünk", Győző testvér életében is ez hangsúlyos, hogy sokak hasznára legyen, mondta a főpásztor. 

Atanáz püspök a papszentelési liturgia lényegére a pünkösdi konták soraival világított rá: 

Midőn a Magasságbeli összezavarta a nyelveket, / akkor szétszórta a nemzeteket; / midőn pedig a tüzes nyelveket osztotta szét, / mindenkit egyesülésre hívott, / hogy összhangzólag dicsőítsük / a legszentebb Lelket.

Balogh Győző az elmúlt évben diakónusként már a rakacai parókián tett szolgálatot, mint hitoktató és tanodai munkatárs. Papként is itt  folytatja munkáját. A község ritkasága, hogy szinte száz százalékos a görögkatolikusok aránya. Nemcsak a rakacai egyházközség, hanem a faluból elszármazottak is köszöntötték Győző atyát, örömmel fogadták, hogy a nagy múltú falunak ismét lesz helyben lakó áldozópapja. 

„Csodálatos dolog diakónusként szolgálni az oltár mellett, ám sokkal felelősségteljesebb és hatalmasabb az, amikor az ember másokért végezhet Liturgiát és ily módon az élet minden szegmensén képes elkísérni azokat az embereket, akik szentségekhez járulva próbálnak erőt meríteni önmaguk és szeretteik számára.” – mondta az újszentelt, és áldást kért mindazokra, akik őt oltárhoz segítették.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
Elmélkedés: Mihály és Gábor főangyalok égi erők
Elmélkedés: Mihály és Gábor főangyalok égi erők
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...