Angliai misszió - beszámoló

Angliai misszió - beszámoló

2018-01-07 17:22:31
Szerző: Polyák Teodóra
Nemzetközi
imádság
Határontúl
Szent Liturgiák Londonban
Mintegy két és fél hónappal ezelőtt nagy örömmel és várakozással gyűltünk össze az első magyar nyelvű görögkatolikus Szent Liturgiára és hierarcháinkkal való találkozásra a londoni ukrán görögkatolikusok templomában. Ez a közös ünneplés egyben kezdet is volt: azóta novemberben és decemberben is részt vettünk egy-egy Szent Liturgián Jaczkó Sándor helynök atya vezetésével és a szertartások folytatódni fognak a következő hónapokban is. Amellett, hogy az ismerős dallamok kicsit hazarepítenek minket, ezek az alkalmak igazi lelki élményt és felüdülést jelentenek a nyugati világ zajos forgatagában, melyekből erőt meríthetünk a következő hetekre. A Szent Liturgiák utáni beszélgetéseken lehetőség nyílik egymást megismerni, kérdezni, gondolatainkat, tapasztalatainkat megosztani. Egy különböző korosztályokat magában foglaló, nyitott és befogadó közösség formálódik, ahol egy közös gyökerekkel és hagyományokkal rendelkező nagy család tagjainak érezhetjük magunkat.
 
A Szent Liturgiák húsvétig előre láthatólag minden hónap utolsó vasárnapján délután 3 órától fognak kezdődni a londoni ukrán görögkatolikus székesegyházban. A szertartásokra és az utánuk következő beszélgetésekre szeretettel várunk mindenkit!
 
Időpontok:
2018. január 28. du. 3 óra
2018. február 25. du. 3 óra
2018. március 25. du. 3 óra
 
Helyszín:
Ukrainian Catholic Cathedral of the Holy Family in Exile
Duke Street - corner of Weighhouse Street | Mayfair, London
VEZETŐ HÍREK
Kapin Pisti - a valódi emberszerető

Régen várt püspökszentelés az italo-albán egyházmegyében

Szinodális úton karácsony felé
 
AKTUÁLIS
VEZETŐ HÍREK
Kapin Pisti - a valódi emberszerető

Régen várt püspökszentelés az italo-albán egyházmegyében

Szinodális úton karácsony felé
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kapin Pisti - a valódi emberszerető
Kapin Pisti - a valódi emberszerető
 
Régen várt püspökszentelés az italo-albán egyházmegy...
Régen várt püspökszentelés az italo-albán egyházmegy...
 
Szinodális úton karácsony felé
Szinodális úton karácsony felé
 
Angyalok és ministránsok – a legaktívabb ministránsoka...
Angyalok és ministránsok – a legaktívabb ministránsoka...
 
Debrecenben ülésezett a Hierarchák Tanácsa
Debrecenben ülésezett a Hierarchák Tanácsa
 
December 1-jén lesz a következő Jézus-ima a Rózsák ter...
December 1-jén lesz a következő Jézus-ima a Rózsák ter...