6. hangú mintadallammal is készülünk a karácsonyra
Bizánci egyházunkban az ünnepre való fölkészülésnek számos módja van. A böjt, az imádság, a leborulások, teológiai tartalmú himnuszok mellett az éneknek, a dallamoknak is nagy szerep jut. Karácsonyt megelőző napokon olyan különleges, 6. hangú mintadallamot éneklünk, amely egész évben szinte csak itt fordul elő (mellette még Vízkereszt ünnepéhez kötődően). E nyolc dallamsoros ének az ünnep szereplőihez szól, mintegy lelkesítve őket, hogyan vegyenek részt a titokzatos eseményen. Persze, a szokásos áthallás jelenik meg itt is.
Míg az angyali erőket, a pásztorokat, a barlangot, a bölcseket, a jászlat szólítjuk meg énekelve, hogy vegyék ki a részüket az ünneplésből, ezek a buzdítások valójában minket szólítanak meg, nekünk szólnak. Így éneklő szemlélőből cselekvővé is tesz bennünket, ezáltal pedig az esemény szereplőivé. Valójában ez a cél.
Nem maradhatunk ki - legalábbis, ha valóban énekeljük ezeket a szép sztihirákat. Ezt megkönnyítendő, az idén is külön közöljük ezen énekek kottáit és hangfelvételeit. Buzdítson bennünket az énekre, a cselekvésre, a titokzatos ünnepben való részvételre!