Augusztus elején indul a Damján tábor

Augusztus elején indul a Damján tábor

2016-07-26 14:33:01
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Tábor
Ifjúsági
Damján
Nem múlhat el év Damján tábor nélkül. A Debrecen melletti Dorcas Szabadidőközpontban tölthetnek el a résztvevők együtt egy felejthetetlen hetet augusztus 1-5. között.

A Nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet növendékei hozták létre annak idején a Szent Damján Kört azzal a céllal, hogy minden tag egy szellemi fogyatékkal élő gyermekért is imádkozik napi imája során. Ezzel párhuzamosan a Magdaléneum nevű intézetbe kezdtek járni, ahol szellemi fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkoznak. Délutánonként, ahogy a kimenőidő engedte, játszottak, énekeltek, különböző szabadidős programokat szerveztek együtt a gyerekekkel. Így a lelki kapocs mellett egy személyes kapcsolat is kialakult. A papnövendékekben kialakult egyfajta érzékenység, mellyel a szellemi fogyatékkal élők felé tudtak fordulni. Közben felmerült az igény, hogy lehetőségeikhez képest minél többet segítsenek a gyerekeken, azok családjain. Ezért hozták létre a Szent Damján tábort, mely a Damján Kör egész éves munkájának koronája lett.

A célja, hogy azokon a családokon segítsenek, ahol szellemi fogyatékkal élő gyermekek vannak. A táborból minden résztvevő valamivel gazdagabban térhet haza. A gyerekek sok élményt szereznek, sokuknak csak ez az egy lehetősége van kirándulni, nyaralni valahol.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...