Az Ikon másképp kiállítás restaurátorai elköszöntek ideiglenes műhelyüktől

Az Ikon másképp kiállítás restaurátorai elköszöntek ideiglenes műhelyüktől

2020-07-15 10:01:47
Szerző: Szabó Irén/Hajdúdorogi Főegyházmegye
Budapest
NEK
IEC2020
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából a magyar görögkatolikus egyház Budapesten a Műcsarnokban két hónapig tartó nagy kiállítással mutatkozott volna be Ikon másképp néven. A járványügyi helyzet miatt a világméretű esemény és a tárlat sem valósulhat meg idén, így befejeződött a munka az Árpád-házi Szent Erzsébet Otthonban is, ahol a restaurátori munkák zajlott az elmúlt hónapokban.

Több mint másfél évig a budapesti Időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet Otthona adott helyet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus görögkatolikus kiállítását előkészítő restaurátor műhelynek. Az intézmény legfelső szintjén korábban a női szerzetesek képzési központja működött. A szerzetesi képzést a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola vette át.  A felszabaduló termeket az intézményt alapító és fenntartó Magyarok Nagyasszonya Társaság szívesen bocsátotta a Metropólia rendelkezésére.

Barta Mária általános főnöknő és Kontra Éva alapító testvér igazi anyai szeretettel fogadták be a műhelyt és a munkatársakat. Folyamatosan követték, hogyan kelnek életre a megfakult, sérült, romos állapotban lévő ikonok, faragványok. Az épület kápolnája mindig nyitva állt a munkatársak előtt. A járványhelyzet miatt most nyílt lehetőség arra, hogy megköszönjék Kontra Éva testvérnek és dr. Nagy Viktor igazgató úrnak, hogy rendelkezésükre bocsátották a helyiségeket. 

Az itt végzett munka emlékeként a magyarkomjáti ikonosztáz két alapképének fotómásolatát adta át nekik Fülöp metropolita atya, Szabó Irén a kiállítás főkurátora és Seres Tamás vezető restaurátor.

Kapcsolódó cikkek:

Eddig raktárban porosodott, mostantól viszont a NEK kiállítás és a Görögkatolikus Múzeum éke lesz a megújult magyarkomjáti ikonosztazion  

Befejeződött az abaújszolnoki oltár restaurálása

 

VEZETŐ HÍREK
Görögkatolikus Tudásolimpia

Ennek az imádságnak lesz ereje

Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Görögkatolikus Tudásolimpia

Ennek az imádságnak lesz ereje

Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ennek az imádságnak lesz ereje
Ennek az imádságnak lesz ereje
 
Görögkatolikus Tudásolimpia
Görögkatolikus Tudásolimpia
 
Keresd a békét! - ökumenikus szertartás Pannonhalmán
Keresd a békét! - ökumenikus szertartás Pannonhalmán
 
Együtt a közös otthonért címmel teremtésvédelmi konfe...
Együtt a közös otthonért címmel teremtésvédelmi konfe...
 
Hétvégén rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat
Hétvégén rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat
 
Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők
Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők