Az emberhez méltó életre hívták fel a figyelmet Debrecenben - fotókkal, videóval

Az emberhez méltó életre hívták fel a figyelmet Debrecenben - fotókkal, videóval

2019-11-14 11:53:52
Szerző: Dehir.hu, fotó és videó: debrecenihospicehaz.hu
Szociális
Debrecen
Elfogadás, szeretet, remény - néhány kifejezés azok közül, ami a gyerekek eszébe jut a méltóságról. November 8-án több mint 50 intézmény csatlakozott a Hajdú-Bihar Megyében és az ország más pontjain különféle programokkal a Méltóság Napjához.

Közösen énekelték a gyerekek a Halott Pénz jól ismert, Amikor feladnád című slágerét e nap délelőttjén a Benedek Elek Általános Iskola udvarán a Méltóság Napján.

Nem véletlen, hogy sárgába öltöztek a diákok, hiszen ez a nárciszt szimbolizálja, ami az élet, a remény, illetve a halál legyőzésének jelképe.

- Gyerekekkel együtt dolgozom már több mint tíz éve. Számunkra a szeretetet, a ki nem fogyó szeretetet, illetve a figyelmet jelenti. Hiszen ezek a gyerekek ilyenkor picit magukba is néznek, illetve egymás felé, és afelé a közösség felé, amelynek ők aktív részesei, akár itt az iskolában, akár a családban – hangsúlyozta Porkoláb Gyöngyi, a Debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Az ablakra kiragasztott fotók a generációk közötti kapcsolattartást mutatják be. Tisztelet, bátorság, megértés: ezeket a szavakat gyerekek írták fel papírlapokra, nekik ezek jutnak eszükbe a méltóságról.

A rendezvény szellemiségével a görögkatolikus egyház is egyetért.

- Azt gondolom, hogy az emberi méltóság egyfajta elfogadása annak a felülről jövő hívásnak, amit életnek nevezünk. Az kap egy ajándékot és a maga válaszában kifejezi ezt a fölfoghatatlan titkot, hogy méltó befogadni Istennek az ajándékát – mondta Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke.

A programhoz országszerte több mint 50 oktatási és nevelési intézmény csatlakozott.

- A mai nap különleges, hiszen ezen a napon talán intenzívebben és tartalmasabban jelennek meg ezek a programok, de a hétköznapokban is figyelünk arra, hogy a méltóság és az ezzel kapcsolatos fogalmak, gondolatok ott legyenek a gyerekek gondolat- és érzelemvilágában – emelte ki Hetei József, a Debreceni Benedek Elek Általános Iskola igazgatója.

Az iskola udvarán élőkép is készült: a gyerekek egy sárga színnel kitöltött pillangót formáztak meg. Ezután az intézmény előtt köveket helyeztek el, ezekből megformázva a méltóság szót.

VEZETŐ HÍREK
Elmarad a december 7-i Teológia Bár!

December 6: Szent Miklós ünnepe

Görögkatolikus Szemle - decemberi szám
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Méltóság nap 2019
VEZETŐ HÍREK
Elmarad a december 7-i Teológia Bár!

December 6: Szent Miklós ünnepe

Görögkatolikus Szemle - decemberi szám
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Görögkatolikus Szemle - decemberi szám
Görögkatolikus Szemle - decemberi szám
 
December 6: Szent Miklós ünnepe
December 6: Szent Miklós ünnepe
 
Elmarad a december 7-i Teológia Bár!
Elmarad a december 7-i Teológia Bár!
 
Elhunyt Puskás László
Elhunyt Puskás László
 
Lelkinapra várják az öregdiákokat Hajdúdorogon
Lelkinapra várják az öregdiákokat Hajdúdorogon
 
Szíriáról Debrecenben - Kocsis Fülöp előadása a Szent...
Szíriáról Debrecenben - Kocsis Fülöp előadása a Szent...