A templomot közösen töltötték meg: különböző nemzetiségűek; az imádkozók között voltak menekültek, szállásadók, olyan segítők, akik harmadik hónapja fáradhatatlanul jelen vannak a az Ukrajna területéről érkezettek életében.
Prédikációt mondott Ábel püspök atya. Irodalmi és szentírási idézetekkel alátámasztottan beszélt arról, mennyivel másabb és több az Isten békéje, mint amit az ember egy háború végén megköthet a sok-sok veszteséget követően...
„Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek...” (Jn. 14,28)
Mégsincs béke?
Arra biztatott, hogy azt a békét keressük a lelkünkben, amelyet megteremthetünk háborús körülmények között is!