"Az evangélium friss erejének hívó harangszava legyünk!" - harangszentelési Liturgia a Fő utcán

2020-09-04 09:07:39
Szerző: Hekler Melinda / Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Budapest
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Nagy eseményre gyülekeztek a hívek Budán, a Fő utcai templom előtt augusztus 30-án, vasárnap. A világháborúban a harangtoronyból kilőtt egyik harangot akarták pótolni, hogy ettől kezdve ne csak egy, hanem már két harang kórusa is jelezze: ebben a templomban Élet van. (A tervek szerint Szent Miklós napjára még egy harmadik harang is érkezik!)

Az, hogy a harangszentelés a templom melletti téren éppen a nyár legmelegebb napján, közel 38 fokban zajlott, kicsit próbára tette az összegyűlteket, de annál jobban rávilágított: mi most egy fontos ügy miatt vagyunk együtt. 

A harangot Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya szentelte meg, aki homíliáját úgy kezdte, sokszor felvetődik, hogy görögkatolikus egyházunknak mi a helye, szerepe a mai 21. századi világunkban a maga ősi hagyományaival, liturgikus szokásaival. Különösen akkor vetődik fel ez a nagy kérdés, amikor Vízkereszt napján évről évre kilépünk a templomból, és innen a Fő utcáról kivonulunk a Duna partra egy nagyon szép Liturgikus menettel, énekelve, tömjénezve. 

„Ezer éves ruházatot viselve odamegyünk az elektromos rollerező fiatalok közé, és kivisszük az egyházi életünket közéjük. Megszenteljük a Duna vizét, hogy azon keresztül megszentelődjön az egész életünk” – világított rá beszédében Fülöp atya. 

Ennek analógiájára eszünkbe juthat, milyen érdekes, hogy a 21. században, amikor a technika vívmányainak köszönhetően szinte bármilyen hang képes megszólalni akár a zsebünkben lévő telefonról is, mi mégis harangot szentelünk. Van vajon még létjogosultsága egy ilyen régi, több ezer éves hagyománynak: elkészíttetjük a harangot, felvitetjük nagy nehezen a toronyba, és egyszer csak meghúzzuk. Az igazi kérdés, hogy mit üzen nekünk mindez, mit zeng a harang a mai világban? Hallatszik-e a mai világ emberei között, ahogy a hívó bronzos csengésű hangja megszólal a templom tornyán. Mennyire jut majd erről az emberek eszébe, hogy imádság ideje van? Talán már sokkal inkább a telefon emlékeztetőjében állítjuk be, ha valamire emlékezni akarunk. 

„De ez a harang mégis másképpen szól hozzánk. Mi a különlegessége? Mit mond nekünk, görögkatolikusoknak, akik talán egyesek szemében anakronisztikus maradványai vagyunk a múltnak. Egyházunk nagy kérdéséhez érkeztünk most. Nézzük meg, mit mond erről a Szentírás. Szent Pál apostol korintusiakhoz írt apostoli levelének a kezdetén azt hallhatjuk: legyetek állhatatosak a hitben, a cselekedetben, viselkedjetek férfiasan, legyetek erősek. Ezt üzeni a mai keresztényeknek Szent Pál. Könnyen lehet, hogy korunk egyháza azért nem tudja megszólítani az embereket, mert nem elég bátor, nem elég férfias, nem elég erős” – mondta Fülöp atya. 

Pedig a Szentírás szava ma is érvényes. Amikor ez a harang megszólal, pontosan ezt hirdeti, hogy nekünk bátraknak és erőseknek kell lennünk. Nehogy szégyenkezve éljük meg a magunk görögkatolikusságát, hiszen ezzel csak a hitünkben való gyöngeségünket árulnánk el, hogy mi sem hisszük igazán, hogy az evangélium meg tudja szólítani a 21. századi embert. 

„Azért emeljük fel a harangot, hogy el ne felejtkezzünk erről a hivatásunkról. Nyilván ezzel önmagában nem elégedhetünk meg, nem mondhatjuk, hogy mindent megtettünk, hiszen harangot öntöttünk, és aki hallja majd hitre ébred. Minekünk kell harangszónak lennünk. Rajtunk keresztül szólítja meg az Isten az embereket. Ha hiszek abban, hogy az evangélium erős, akkor ezt meg kell, hogy mutassam.” – buzdított minket az érsek-metropolita. 

De – Szent Pál szavait folytatva – egy nagyon fontos parancsról is beszélt Fülöp atya, amit ezen az úton meg kell fogadnunk: bármit teszünk, mindent szeretetben tegyünk! A tetteinkben a szeretet nyilvánuljon meg, a döntéseinket is az irányítsa kis és nagy dolgokban egyaránt, következésképpen pedig majd megkapjuk a bátorságot és az állhatatosságot. Viszont ehhez ki kell tartanunk mindvégig a szeretetben. 

„A ma feltett harang leginkább ezt hirdeti, emlékeztet minket arra, hogy minden tettünket szeretetben kelle végbe vinnünk, mert akkor erősödik az egymáshoz való kötődésünk is. Ez  a harang mindenkinek szólhat majd rajtunk keresztül, az érc hang általunk kell, hogy átható, embereket megmozdító legyen.” – mondta.

Az Isten is ezt várja tőlünk, hogy mi legyünk az Evangélium friss erejének hívó harangszava mások számára, ezáltal tudunk közel menni embertársainkhoz, Istenhez.

*

Centenáriumi az idei év a budai görögkatolikusok életében, hiszen éppen 100 éve kapták meg a fővárostól a Szent Flórián templomot.

Eredetileg három harang volt a toronyban, de az I. világháború idején kettőt elvittek. Emiatt öröm, hogy idén, 2020-ban visszakerül a kettő, hiszen a harmadikat (Szent Miklós) most öntik Gombos Miklós műhelyében, így a tervek szerint december 6-ra elkészül. Az adományozók Hunyadi Gábor és Benkó László kérésére Szent Balázs tiszteletére lett felszentelve a mostani harang.

Kapcsolódó írás:

Szoborfelújítás a budapesti Fő utcán, és ami mögötte van

VEZETŐ HÍREK
Diplomaosztó ünnepség a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolán

Nem keresnélek téged Istenem, ha már meg nem találtalak volna – Hajdúsámsonban a Szentháromság ikon

Utak a csendbe – folytatódik a sorozat
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Diplomaosztó ünnepség a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolán

Nem keresnélek téged Istenem, ha már meg nem találtalak volna – Hajdúsámsonban a Szentháromság ikon

Utak a csendbe – folytatódik a sorozat
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Diplomaosztó ünnepség a Szent Atanáz Hittudományi Főis...
Diplomaosztó ünnepség a Szent Atanáz Hittudományi Főis...
 
Nem keresnélek téged Istenem, ha már meg nem találtalak ...
Nem keresnélek téged Istenem, ha már meg nem találtalak ...
 
Utak a csendbe – folytatódik a sorozat
Utak a csendbe – folytatódik a sorozat
 
Zarándoklat a családokért - szeretettel várjuk szombaton...
Zarándoklat a családokért - szeretettel várjuk szombaton...
 
Magyarország 4. lett a papi futsal-Európa-bajnokságon
Magyarország 4. lett a papi futsal-Európa-bajnokságon
 
Krisztus a mi csapatkapitányunk - a papi futsal EB résztve...
Krisztus a mi csapatkapitányunk - a papi futsal EB résztve...