Az ikonok teológiai alapjai - Terdik Szilveszter művészettörténész előadása

Az ikonok teológiai alapjai - Terdik Szilveszter művészettörténész előadása

2020-10-29 10:31:27
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Budapest
Előadás
A Görögkatolikus Metropólia szervezésében Keleti teológia, bizánci lelkiség címmel elindított képzés harmadik előadására került sor a Párbeszéd Házában.

Miért használ a kereszténység képeket? Miért vannak kultuszképek a keresztény templomok többségében? Ezekre a kérdésekre kereste a választ előadásában Terdik Szilveszter. Mint mondta: a képek használata a keresztény kultuszban nem volt mindig egyértelmű és ma sem az. Így ismertetőjében először a keresztény képtisztelet korai meglétére utaló írott és tárgyi emlékekből mutatott be néhányat.

Majd a képkultusz teológiai alapjait foglalta össze végül az eddigi előadásokhoz igazodva (amiket Fülöp metropolita atya, majd Dobos András dogmatika tanár tartottak) azt próbálta érzékeltetni, hogy a képtisztelet a keleti és nyugati kereszténység közös öröksége, máig élő hagyomány.  

A művészettörténész a téma iránt érdeklődőknek figyelmébe ajánlotta azokat a szakirodalmakat is, amik előadásának vázát adták, ezek:

- Bugár M. István: Szakrális képzőművészet a keresztény ókorban I-II.

- Christoph Schönborn: Krisztus ikonja

- Leonid Uspenski: Az ikon teológiája az ortodox egyházban

A teljes előadás alább 40:36-tól teljes egészében visszanézhető.

VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Az ikonok teológiai alapjai
VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
 
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
 
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...