Az isteni kegyelem működött életében - Örök nyugalomra helyezték Beregi István görögkatolikus áldozópaptól

Az isteni kegyelem működött életében - Örök nyugalomra helyezték Beregi István görögkatolikus áldozópaptól

2022-07-12 09:16:47
Szerző: P. Tóth Nóra / Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
gyász
Végső búcsút vettek Beregi István görögkatolikus áldozópaptól, tiszteletbeli esperes atyától. István atyát a nyíregyházi temető papi sírkertjében július 7-én temették el.

Dr. Orosz Atanáz miskolci és Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspökök végezték papi temetését július 7-én a Nyíregyháza-jósavárosi görögkatolikus templomban.  

Főpásztora, Ábel püspök atya szentbeszédében végigvette István atya papi pályáját, azt, ahogyan az isteni kegyelem az elhunyt hívő lélek életében működött. 

Szerette a szertartásokat, a csodát, amit megélünk a szertartás alatt, a szolgálat lett életének középpontja – mondta munkásságáról prédikációja elején. 

„Számára az élet Isten szolgálatát jelentette, emelt fővel állt az oltár elé, beszédeire mindig szorgalmasan készült, bejárt a bazilita monostorba bűnbánatot tartani, lelkileg töltekezni” – jellemezte őt.

Az isteni kegyelem megajándékozta őt azzal, amit fiatal korában célként határozott meg: »addig szeretnék az oltár mellett szolgálni, amíg az amboni imát fejből el tudom mondani«. 

Papi szolgálatát az István atya által, ünnepi évfordulókra választott papi jelmondatai nyomán osztotta fel Ábel püspök.

A „Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek” pályakezdő jelmondatához fiatal tenni akarása és lelkesedése társult Nyírturán. Majd Biriben felújították feleségével és a közösség összefogásával a templomot és a parókiát. Itt fogalmazta meg huszonötéves papi szolgálatának ezüst misés jelmondatát: hálát adok, Uram teljes szívemből, elbeszélem minden csodádat. Bökönyben, a kiteljesedés színterén, a számára legszebb szolgálati helyén ikonosztáziont építtetett és bearanyoztatta a templom tornyát. Mezőladányban és Tornyospálcán élte meg aranymiséjét, ahol újabb jelmondatot választott: nincs szó, mely elégséges volna csodatételeid magasztalására. 

Az isteni kegyelem megengedte számára, hogy megélje és megünnepelje gyémántliturgiát is Nyíregyházán, ekkor érett be első választott papi jelmondata: „Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek”. 

Papestvérei, akik közül nagyon sokan kísérték utolsó útjára, valamint a püspök atyák hosszú menetben indultak el a temető felé, ahol Ábel püspök atya lepecsételte sírját Krisztus második eljöveteléig, Atanáz püspök pedig szenteltvízzel hintette meg sírhantját.

 

VEZETŐ HÍREK
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán

Stefano Parenti professzor volt a vendégünk

Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek világnapjára
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán

Stefano Parenti professzor volt a vendégünk

Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek világnapjára
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán
 
Idén is lesz 72 óra kompromisszum nélkül
Idén is lesz 72 óra kompromisszum nélkül
 
Idén már hatéves az angliai magyar görögkatolikus köz...
Idén már hatéves az angliai magyar görögkatolikus köz...
 
Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek vilá...
Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek vilá...
 
Stefano Parenti professzor volt a vendégünk
Stefano Parenti professzor volt a vendégünk
 
Lítiás nagy vecsernye a budaörsi görögkatolikus templom...
Lítiás nagy vecsernye a budaörsi görögkatolikus templom...