Beindult az élet a Szent Miklós egyetemi kollégiumban

Mennyire „fedezte fel” magának Debrecen, illetve a Debrecenbe érkező hallgatók a kollégiumot?

Azt kell mondanom, hogy nagyon is! 2017 őszén nyitotta meg a szolgálóház a kapuit 17 egyetemistával, de évközben már 28-an lakták a szobákat, az idei tanévben pedig 50 diák költözött be. Ez csak az egyetemi kollégiumban élők száma, rajtuk kívül 28-an vannak a roma „szakkolisok”. Hatalmas volt az érdeklődés, vissza is kellett utasítanunk néhány jelentkezést, egyszerű okból: helyhiány miatt. Így is nagyon vegyes a társaság: orvostanhallgató éppúgy lakója a kollégiumnak, mint műszaki vagy bölcsész szakon tanuló.

Vannak visszatérő lakók?

Pont fele az arány „régiek és újak” között.

Mivel ad többet a Szent Miklós kollégium a fiataloknak, mint egy átlagos diákotthon?

A családias környezet mindenképpen mérvadó. Én, mint egyetemi lelkész is e légkör megteremtésére törekszem. Tehát egy olyan közösség kialakítására, ahol vagyunk egymásnak. A pszichodrámára járóknak van egy jó mozdulatsoruk, amivel ki lehet fejezni az összetartozást: körbeállnak, és nem fogják meg egymás kezét, csak egy-egy tenyerüket egymás felé és alá helyezik, ami azt szimbolizálja, hogy „tartok és tartva vagyok”. Az egyház is így tudja segíteni azokat a fiatalokat, akik eljönnek otthonról, legtöbbjük egy kis településről a nagyvárosba.

Felvételi meghallgatásra várva 

Hogy telt az átadás  utáni első év?

Számomra mindenképpen tanulással, hiszen ez nekem is egy új feladatkör és ki kellett/kell azt tapasztalnom, hogy mikor lehet és van értelme programokat szervezni, tehát mikor nem veszek el ezzel időt a tanulásból. De az például nagyon meglátszott a leckekönyvekben, hogy vizsgaidőszakban minden este parakliszt imádkoztunk a megmérettetés előtt állókért. Keresem azokat a témákat is, amelyek foglalkoztatják a fiatalok. Az egyetemi órámon például a házasságról beszélek, mert úgy tűnik ez eléggé jól felkelti az ifjúság figyelmét.

Kiss László egyetemi lelkész

Szeptember 10-én ismerkedős estet rendeztek az Metropóliai Hivatalban. Miért fontosak ezek az alkalmak? Házon belül nem ismerik ki eléggé egymást a fiatalok?

A már említett családias légkörre, a „tartozni valahová” érzésre nagyon nagy az igény. Erről már tavaly is sok visszajelzést kaptam. Az idei szemeszternek éppen ezért, az a legnagyobb kihívása, hogy miután megkétszereződött a kollégisták száma, fent is tudjuk tartani az intim közeget. Ennek volt első lépése az est, ahol csoportokba rendeződve oldottak meg játékos feladatokat a kollégisták. Például volt rapid kérdez-felelek illetve olyan is, hogy különféle mozdulatsorokkal kellett kifejezniük azt, hogy hol laknak, milyen szakra járnak, hány gyermekes családból származnak – mondanom sem kell, sok mókás szituáció született. A cél az volt, hogy rövid interakciókba lépjenek egymással.  Ez segíti az „együttélést”, hiszen, ha akár csak egy mondatot is beszélt egyikőjük, a másikkal, akkor egy legközelebbi társalgás már könnyedebben indul. 

És hogy sikerült az este?

Nagyon jól, de ez köszönhető annak is, hogy akik ebbe a kollégiumban laknak érzik egymásról, hogy rokonlelkek. Itt akár vissza is csatolhatunk az idei ifjúsági gyalogos zarándoklat mottójára: „Kik az én rokonaim?”. Az összejövetelnek is az volt a célja, hogy az út végére felismerjék a fiatalok: mindenki testvére mindenkinek és egy nagycsaládba tartozunk, a Jézust követőkébe. Nem mellesleg többen teljesítették is a száz kilométeres távot a kollégisták közül.

Milyen tematikát talált ki erre az évre, annak érdekében, hogy tartalmasan teljenek a diákok számára a mindennapok?

Egyrészt, természetesen vannak a liturgikus alkalmak, amiken a részvétel fakultatív. Hétfő esténként vecsernye, a többi napokon kis esti zsolozsma van. A hét első estéjét az ima után társasjátékozással vagy közös bowlingozással stb. szoktuk folytatni. Nagyon népszerűek a Szólj be a papnak! estek, amiknek jómagam is egyik résztvevője vagyok. Szeptembertől újraindul az egyetemi hittan is, amire egyébként főként külsősek jönnek. Ezeken meghívott vendégek, ha úgy tetszik, példaképek mesélnek életükről. Ilyen lesz majd például Dr. Gutema Emánuel, aki idegsebészként dolgozik, de kis híján olimpikon lett belőle, hiszen csak nagyon kevésen múlott, hogy gyorsfutóként ott legyen a riói ötkarikás játékokon 2016-ban.

Szoktak lenni kirándulások is…

Hogyne! Október végén utazunk a Zemplénbe, ez az út is a csapatépítést fogja szolgálni és már nagyon várjuk.