Bemutatkoznak a Hajdúdorogi Főegyházmegye fiatal csoportjai - A Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon közössége

Bemutatkoznak a Hajdúdorogi Főegyházmegye fiatal csoportjai - A Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon közössége

2021-12-02 11:26:20
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A Hajdúdorogi Főegyházmegye Ifjúsági Irodája a 2023-as lisszaboni Ifjúsági világtalálkozóra készülvén arra kérte a Főegyházmegye területén aktívan tevékenykedő fiatalok közösségét, hogy írják meg milyen náluk az élet, hogyan igyekeznek élővé tenni a közösséget.

A Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon egyetemi kollégiuma szeptemberben kezdte meg ötödik tanévét.

A kollégium kis közösségként 17 fővel indult, mára azonban egy komoly csapattá nőtte ki magát, hiszen több mint 70 egyetemista lakik az egyetemi kollégiumban. A kollégium célja, hogy ne csak szállás legyen az egyetemisták számára, hanem az itt élők egyre inkább közösséggé kovácsolódjanak, lelkileg töltekezzenek, egyetemistaként is az Isten közelében maradjanak, egyfajta szellemi műhelyként is működjenek.

A közös kirándulások, lelkigyakorlatok, hétköznapi esti imádságok, kiscsoportos programok, egyéni lelkigondozói beszélgetések teszik tartalmassá a kollégiumi éveket.

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...