Bemutatkoznak a Hajdúdorogi Főegyházmegye fiatal csoportjai - A hajdúdorogi képvivő lányok

Bemutatkoznak a Hajdúdorogi Főegyházmegye fiatal csoportjai - A hajdúdorogi képvivő lányok

2021-11-25 15:59:29
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A képvivő lányok története nagyon régre nyúlik vissza. Ezt a szép hagyományt őrzik már évek óta Hajdúdorogon. Gulyás Gerda bemutatása a csoportról.

Vannak köztünk fiatalabbak és felsőbb évesek is, együtt alkotunk egy nagy csapatot. A közösség évente több alkalommal jár össze szolgálatot teljesíteni, vagy akár csak közös beszélgetésekre. Szolgálataink mellett sok más programban is részt veszünk: moziba megyünk, templomtúrára, lelkigyakorlatokra, valamint családi napokon veszünk részt.

Minden este 20:00 órától közösen imádkozunk saját – és mások egészségéért. Máriapócsi zarándoklatra megyünk, ahol van alkalmunk részt venni a virrasztásban. A budapesti Szent Jobb körmeneten is vittük a Mária képet, ami után együtt megnéztük a tűzijátékot. Minden októberben rózsafüzér imádságot végzünk a templomban illetve május hónapban pedig parakliszt.  Szeretek ehhez a közösséghez tartozni, mert olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Szolgálataink mellett nagyon sokat szórakozunk, jó az összhang és segítünk egymásnak mindenben. Jól érezzük magunkat és hatalmas élményeket szerünk együtt.  

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...