Bemutatkoznak a Hajdúdorogi Főegyházmegye fiatal csoportjai - az Országos Görögkatolikus Ifjúsági Fórum

Bemutatkoznak a Hajdúdorogi Főegyházmegye fiatal csoportjai - az Országos Görögkatolikus Ifjúsági Fórum

2021-12-05 17:26:03
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Az OGIF egy alulról jövő kezdeményezés, melynek célja a görögkatolikus ifjúság országos szintű összefogása az egyházi szervezésű hagyományos (ifjúsági gyalogos zarándoklat, ministráns zarándoklat, más nagyobb események) alkalmakon túl is. Ennek igénye pont ezeken az eseményeken bontakozott ki, és így született meg az ifjúsági fórum.

Közösségünk aktív tagjai 200 fő körül vannak, míg követőink száma kis híján 600 fő. Programjaink két fő iránya az ifjúsági lelkigyakorlat (kisgimnazistáktól egészen a végzős egyetemistákig lehet jelentkezni) és a nyári tábor (csak 18 év felettieknek).

Lelkigyakorlatból hagyományosan évente kettőt, karácsony és húsvét előtt tartunk. Az idei karácsony előtti volt az 5. alkalom, melyen a szegedi Romzsa Tódor Kollégium diákjaival kiegészülve több mint 100-an vettek részt. A hétvégék témáit teljes mértékben a résztvevők határozzák meg, mi Verdes Miklós atya vezetésével és segítségével csak az előadók és a programterv kialakításában veszünk részt. A beszélgetések mellett nagy hangsúlyt fektetünk az önismeretre és a közösségépítésre.

A nyári összejöveteleken elsősorban a szórakozáson van a hangsúly, de ott is magától értetődően építjük be a lelki feltöltődéshez szükséges közösségi és egyéni elemeket. Hagyományosan a Balatonnál tartjuk ezt a programot, így a szertartások és egy-két vezetett elmélkedés mellett a fő vonal a strandolás, vitorlázás, kirándulás és a véget nem érő éjszakák.

Programjaink és néhány beszámoló, illetve a balatoni alkalmak utáni aftermovie-k a Facebook oldalunkon találhatóak:

https://www.facebook.com/gorogifjusag

Instagram: @o_g_i_f

E-mail: ogif2020@gmail.com 

Várunk mindenkit szeretettel (nem csak görögkatolikusokat) programjainkon!

A szervezők: Juhász Ádám, Somogyi Dorottya, Kalotai Máté és Verdes Miklós atya

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...