Betlehemi láng és az összetartozás betlehemi karavánja Debrecenben

Betlehemi láng és az összetartozás betlehemi karavánja Debrecenben

2023-12-21 15:54:27
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI
Kocsis Fülöp érsek
Ünnep
Karácsony
A rendezvényen több görögkatolikus intézményünk diákjai is részt vettek.

Éppen 800 éve, 1223-ban Assisi Szent Ferenc rendezte be az első betlehemet, ennek emlékére a Magyar Nemzeti Cirkusz a ferences testvérek kíséretében elindított egy jászollal, jelmezekkel és díszletekkel felszerelt mobil karavánt. E karaván december 10-én indult útjára Sepsiszentgyörgyről, úti célja pedig nem más, mint a Budapest. December 20-án Debrecenben állt meg. Az összetartozás betlehemi karavánja és a betlehemi láng érkezése alkalmából ünnepi, különleges programokkal készültek a debreceni Családsegítő és Gyermekjóléti Központ dolgozói. Idén is a 43. Főnix cserkészcsapat hozta el Debrecenbe a betlehemi lángot.

A béke lángjának jelentőségét emelték ki azok a városi elöljárók, akik fogadták a küldöttséget. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes segítségével az eseményen résztvevő diákok jelmezekbe bújva játszhatták el a kétezer éves történetet. A rendezvényen énekelt a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola Szivárvány énekkara Deli Gabriella vezényletével. Az élő Betelehembe pedig becsatlakoztak jelmezekben a Szent László Görögkatolikus Gimnázium diákjai is.

Az egyházi felekezetek vezetői a kezdeményezés jelentőségét hangsúlyozták, hiszen a béke lángjának most különös jelentősége van ebben a háborgó világban. Puskás István alpolgármester kiemelte, hogy nemcsak az ajándékokról és a terített asztalokról kell szólnia a karácsonynak, hanem emlékeznünk kell arra is, kinek a születésnapját ünnepeljük.

- Az, hogy együtt vagyunk szeretetben és békességben mind-mind azt mondja el nekünk, hogy ez a valaki itt van közöttünk, itt él közöttünk és nemcsak a születésnapján, hanem az év minden napján segít minket a szeretet erejével élni az életünket – mondta az alpolgármester.

- Örülök, hogy itt lehetek, örülök, hogy megkaptam a betlehemi lángot. Egy szót szeretnék mondani: befogadlak. Isten befogadott bennünket, Szűzanya megáldotta kis Jézust, adja Isten, hogy mi is fogadjuk be egymást életünkbe, ne elzárkózzunk egymástól, hanem nyújtsunk egymás felé béke kezet – fogalmazott Böjte Csaba.

A ferences rendi szerzetes vezetésével interaktív formában mesélték el a 2000 éves betlehemi történetet, úgy, hogy közben a rendezvényen résztvevő gyerekek a szereplők jelmezébe bújhattak. Még Kocsis Fülöp metropolita is beállt közéjük, és mesélt a gyerekeknek a kedves, gyermekkori karácsonyi emlékeiről, majd közös éneklésre buzdította a fiatalokat. Persze nem maradhatott el a közös fotózkodás sem a görögkatolikus diákokkal.

A szokásoknak megfelelően a város adventi koszorújának negyedik gyertyáját már a betlehemi lánggal gyújtják meg.

VEZETŐ HÍREK
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...