Böjte Csaba ferences rendi szerzetes előadása emeli az idei Szent Efrém hét fényét

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes előadása emeli az idei Szent Efrém hét fényét

2023-01-20 10:43:33
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
A debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskolában már évek óta hagyomány, hogy január végén ünnepi héttel emlékeznek meg névadójukról, a szír ortodox származású egyháztanítóról. Ezeken a napokon közösség-összetartó, élménydús programokkal, játékos formában ismerhetik meg a tanulók Szent Efrém életét, munkásságát, idén pedig még Böjte Csaba testvérrel is találkozhatnak.

A január 30-án induló Szent Efrém-hét első napján Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója lesz a meghívott vendég.

A tervek szerint 15 órától hittanórákat tart a gyermekeknek, 17 órától pedig egy mindenki számára nyilvános előadást, melynek témája: „Szeressük ki egymásból a jót!”

A belépés díjtalan, helyszíne az iskola pódiumterme.

A Szent Efrém hétnek mindig van egy kiemelt küldetés is, egy karitatív feladat, melybe az intézmény egészét – diákokat, szülőket és pedagógusokat egyaránt – bekapcsolnak. Idén a "közös ügy" a Dévai Szent Ferenc Alapítvány támogatása lett. Az iskola vezetősége a szülők és az érdeklődők segítségét kérik abban, hogy a napjainkat átható, rendkívül nehéz helyzetben, lehetőségeikhez mérten támogassák a Böjte Csaba testvér által gondozásba vett árva és nehéz sorsú gyermekeket.

Az anyagi felajánlásokat 2023. január 27-ig várják. Nagyobb összeg esetén lehetőség van közvetlenül az iskola gazdasági irodájában, személyesen átadni a felajánlást.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott családotthonokat és intézményeket segíti így az iskola közössége, az adományt Böjte Csaba testvérnek az előadást követően adják majd át. 

Tervezett időbeosztás:

  • 15:00- hittanóra a gyerekeknek - Pódiumterem
  • 15:50 – Szünet
  • 16:00 – Szoboszlai Csaba és a Médiaszakkörös gyerekek podcastot készítenek Csaba testvérrel
  • 17:00-től Böjte Csaba testvér előadása a Pódiumteremben (belépés díjtalan)

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...