Bokrétaavató ünnepséggel egészül ki az Attila téri Főszékesegyház templombúcsúja

Bokrétaavató ünnepséggel egészül ki az Attila téri Főszékesegyház templombúcsúja

2019-09-27 11:19:40
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Búcsú
Friss
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Október 1. jeles nap a görögkatolikus egyházban. Ekkor emlékezünk meg az Istenszülő, Szűz Mária oltalmáról. Az ünnephez kapcsolódóan rendezik meg évről-évre az Attila téri templom búcsúját. Ez alkalom részeként a Főszékesegyház szomszédságában épülő "Hit és Kultúra" látogatóközpont bokrétaünnepét is megtartják.

Mária tiszteletére több hullámban is építettek hazánkban templomot. A 19-20. század fordulóján kimutathatóan megnőtt az október elsejéhez köthető templomok aránya Budapesttől elkezdve, Debrecenen keresztül egészen Nyíracsádig. Mert az egykori debreceniek úgy gondolták, hogy a fennmaradásukért vívott harcukban saját erőfeszítéseik bármilyen nagyok, a végső cél eléréséhez mégsem elégségesek. Az akkori nemzetiségi egyházpolitika nehezményezte a magyarságtudat egészséges erősödését.

Erről emlékezik a Debreceni Görögkatolikus Parókia október 6-án.

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...