Boldog Hopkó Bazil görögkatolikus segédpüspök

Boldog Hopkó Bazil görögkatolikus segédpüspök

2020-05-12 12:28:25
Szerző: (sza)/Magyar Kurír, fotó: Hopko.wbl.sk; Exarchat.reckokat.cz
Határontúl
Május 11-e a vértanúként tisztelt eperjesi görögkatolikus segédpüspök, Hopkó Bazil liturgikus emléknapja. A szlovák püspököt II. János Pál pápa avatta boldoggá 2003. szeptember 14-én Pozsonyban.

Hopkó Bazil Geréb községben született 1904. április 21-én. Szülei föld nélküli parasztok voltak. Korán elveszítette őket – egyéves volt, amikor édesapja meghalt, és négy, amikor édesanyja elment, hogy Amerikában próbáljon szerencsét. Nagyapja gondoskodott róla, majd hétéves korától nagybátyja, Demeter Petrenko görögkatolikus pap nevelte. Az ő hatására döntött a papi hivatás mellett. Az eperjesi evangélikus gimnáziumban érettségizett, majd az ottani görögkatolikus szemináriumban végezte el a teológiát. 1929-ben szentelték pappá.

A prágai görögkatolikusok lelkipásztoraként kiemelt figyelmet fordított a szegények, a munkanélküliek, az árvák, illetve az ifjúság pasztorációjára. Megalapította a Görögkatolikus Egyetemisták Mozgalmát és a Görögkatolikus Ifjúsági Szövetséget.

1936-ban visszatért Eperjesre, ahol a szeminárium spirituálisa, 1941-től püspöki titkár, 1943-től teológiai tanár, illetve a Blahovistnik című katolikus lap első főszerkesztője volt. A II. világháború után Gojdics Péter eperjesi görögkatolikus megyéspüspök (akit szintén boldoggá avatott II. János Pál 2001-ben) segítséget kért a Szentszéktől a növekvő szovjet befolyás miatt. 1947-ben Hopko Bazilt nevezték ki segédpüspökévé.

A kommunista hatalomátvétel után a szovjetek felszámolták a csehszlovák görögkatolikus egyházat – javait, ingatlanjait az orosz ortodox egyháznak adták át, a papokat pedig áttérésre kényszerítették. Bazil számos paptársával együtt megtagadta az áttérést. 1950-ben letartóztatták, és több mint egy évig tartó kínzás után, koncepciós perben, államellenes összeesküvés, hazaárulás, a Vatikán javára folytatott kémkedés vádjával tizenöt évnyi börtönbüntetésre ítélték.

Többször felajánlották neki, hogy szabadon engedik, ha aláírja csatlakozását az ortodox egyházhoz. A börtönben a kínzások mellett rendszeresen mérgezték kis dózisú arzénnal. 1964-ben annyira megromlott az egészségi állapota, hogy kiengedték a börtönből, és három évre a Szudéta-vidékre internálták. Egy idősek otthonában volt házi őrizetben, ahol az ott fogva tartott százhúsz szerzetes nővér lelkivezetője volt.

1968-ban térhetett vissza Eperjesre, miután megszűnt az Egyház nyílt üldözése. Rehabilitálták, a Vatikán megerősítette segédpüspöki tisztségében, ám az akkorra súlyosan megosztott Egyházban rossz hírét keltették. Nagy körültekintéssel végezte feladatait, a hit megtartására ösztönözve a papságot. Egészsége nem állt helyre. 1976. június 23-án hunyt el, halálát bizonyíthatóan a börtönben elszenvedett kínzások okozták.

Forrás:
Vatican.va 
Magyar katolikus lexikon

 

VEZETŐ HÍREK
Pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása

Tisztelendő asszonyok lelkigyakorlata Máriapócson

Egyháztörténészek IX. Országos Találkozója
 
AKTUÁLIS
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keresztény zenei fesztiválnak
 
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása

Tisztelendő asszonyok lelkigyakorlata Máriapócson

Egyháztörténészek IX. Országos Találkozója
 
AKTUÁLIS
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keresztény zenei fesztiválnak
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keres...
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keres...
 
Pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása
Pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása
 
Tisztelendő asszonyok lelkigyakorlata Máriapócson
Tisztelendő asszonyok lelkigyakorlata Máriapócson
 
Egyháztörténészek IX. Országos Találkozója
Egyháztörténészek IX. Országos Találkozója
 
Ferenc pápa köszönőlevele Fülöp metropolitának
Ferenc pápa köszönőlevele Fülöp metropolitának
 
Harangozzunk templomainkban és imádkozzunk hazánkért jú...
Harangozzunk templomainkban és imádkozzunk hazánkért jú...