Budapesten jártak a Szent Efrém diákrádiósai

Budapesten jártak a Szent Efrém diákrádiósai

2016-09-29 16:49:36
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Oktatás
Budapest
Debrecen
Színes programmal teli napot töltöttek el a Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákrádiósai a fővárosban szeptember 28-án.

"Őszinte kedvesség, hallatlan szerénység, egy négyórás tréning után is kirobbanó jókedv és felnőtteket meghazudtoló bölcsesség sugárzott a riói olimpián 6. helyet szerző Késely Ajna úszónőről, akivel igazán autentikus környezetben, a budapesti Kőér utcai uszodában készítettünk interjút a reggeli edzése után. Nem mindennapi élmény volt!"

"Ezután körbejártuk, megcsodáltuk a Groupama Arénát, majd a Néprajzi Múzeumhoz metróztunk, ahol – már-már hagyományosan – az elmúlt esztendő legjobbjait felvonultató sajtófotó-kiállítást tekintettük meg. A World Press Photo képei ezúttal is nagyon elgondolkodtatóak voltak."

"A fotómustra után hajókáztunk egy jót a Dunán, majd megnéztük a margitszigeti zenélő szökőkutat is. A hazaindulás előtt még a világ egyik legszebb mozijának kikiáltott Uránia Nemzeti Filmszínházba is ellátogattunk. Meg is állapítottuk: az épület valóban gyönyörű, akárcsak a mi napunk!" – számolt be Szoboszlai Csaba, a médiaszakkör vezetője.

VEZETŐ HÍREK
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat

Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2026-os tanév főiskolánkon

Július első hétvégéjén újra motoros zarándoklat Máriapócson – mutatjuk a részletes programot
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
 
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
 
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
 
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
 
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
 
"Szüntelenül imádkozzatok!" Júliusban ismét zsolozsmás...