Bukaresti érseki szóvivő: Ferenc pápa óhaja volt Csíksomlyó felkeresése

Bukaresti érseki szóvivő: Ferenc pápa óhaja volt Csíksomlyó felkeresése

2019-01-15 08:46:45
Szerző: Maszol.ro/Magyar Kurír
Ferenc pápa
Ferenc pápa személyes óhaja volt, hogy valamennyi katolikus hívő közösséget felkeressen Romániában - jelentette ki január 13-án, a G4media.ro-nak a bukaresti római katolikus érsekség szóvivője.

Francisc Doboş a Szentatya május 31-én kezdődő, háromnapos romániai látogatásának részleteiről nyilatkozott a portálnak - írja a Magyar Kurír.  Már ismert, hogy a katolikus egyházfő Bukarest mellett Jászvásárt (Iaşi), Balázsfalvát (Blaj) és Csíksomlyót is felkeresi. Az érsekségi szóvivő szerint a helyszíneket az egyházfő óhaja szerint választották ki.

„Ezzel magyarázható, hogy a pápa négy helyszínt keres fel: a fővárost, mert állami látogatása keretében hivatalos szervekkel is találkozik, Balázsfalván ellátogat a görögkatolikusokhoz, Iaşi-ban a román ajkú katolikusokkal, Csíksomlyón pedig a magyar katolikusokkal találkozik” – jelentette ki Francisc Doboş. A szóvivő szerint nem kizárt, hogy Ferenc pápa szegényekkel, hajléktalanokkal is találkozik majd.

Nem hivatalos információk szerint a Szentatya Bukarestbe érkezése után elsőként Klaus Johannis államfőt, majd Daniel pátriárkát keresi fel. A két egyházfő még aznap együtt imádkozik a Nemzet Megváltása-katedrálisban. Az már biztos, hogy a Szentatya június elsején látogat Csíksomlyóra. Az apostoli út részletes programját a későbbiekben ismerteti a Vatikán.

Ferenc pápa május 31. és június 2. közötti romániai látogatásának mottója „Járjunk együtt az úton!” – „Isten romániai népe együtt jár az úton a Szűzanya oltalma alatt” – közölte a Szentszék.

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...