Bűnös test!? - ismét kényes témát feszegetnek a Szólj be a papnak! résztvevői Debrecenben

Bűnös test!? - ismét kényes témát feszegetnek a Szólj be a papnak! résztvevői Debrecenben

2020-10-14 13:28:16
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Szólj be a papnak!
A Szólj be a papnak! alapító tagjaival lehet kulturált vitát folytatni október 19-én arról, hogy mi is a test?

2017 év eleje óta működik a Szólj be a papnak! mozgalom. Három debreceni keresztény gyülekezet összefogásával indult el. A kezdeményezés célja egyfajta "kocsmai evangelizáció" volt, hogy alkalmat adjanak főleg olyanok számára, akik nem járnak templomba és gyülekezetbe, hogy a saját életük nagy kérdései kapcsán megismerkedhessenek a hagyományos, bevett egyházak képviselőinek (személyes) álláspontjával, és találkozzanak a hittel, Jézus Krisztus üzenetével. A rendezvények egyszerre szolgálják a hitéleti ismeretterjesztést és a vitakultúra fejlesztését, valamint fórumot biztosítanak a legaktuálisabb társadalmi kérdések széleskörű, interaktív megvitatásának.

A következő találkozó

A jelenlévők az emberi testről beszélgetnek majd. Valóban azt csinálok vele, amit akarok?  Mi a test? Szövetek, szervek rendszere csupán?  Az élvezet eszköze, tere?  Vagy minden rossz, a betegség, a szenvedés forrása?  Ellenség, amelyet valahogyan le kellene győzni?  Lehet a test barát, valódi örömforrás, vagy annál is több? És mit mondhatunk a Biblia alapján a testről, szexualitásról, életmódváltó programokról, sportról, wellnessről? Ezekre a kérdésekre keresi a választ:   

  • Asztalos Richárd - evangélikus lelkész
  • Fábián Eszter - református lelkésznő
  • Kiss László - görögkatolikus pap
  • Tokodi László OP - domonkos szerzetes, római katolikus pap 

Időpont: 2020. október 19. 19:00 óra

Helyszín: Debrecen, Bakelit Music Cafe, Kossuth u. 21.

Kiss László (Letsgo) atyát a szervezők előzetesen is faggatták a témában. Ő arra igyekezett választ adni, hogy milyen lesz testünk a feltámadás után.

 

 

 

VEZETŐ HÍREK
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Milyen lesz a testünk a feltámadás után?
VEZETŐ HÍREK
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
 
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...