Családi nap Hajdúböszörményben – Egyházközségünk ünnepe az összetartozás jegyében

Családi nap Hajdúböszörményben – Egyházközségünk ünnepe az összetartozás jegyében

2025-06-02 13:05:09
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Debreceniné Erdős Ibolya
Szabadidő
Család
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A Hajdúböszörményi Görögkatolikus Egyházközség június 1-jén megtartott családi napja ismét felejthetetlen élményeket nyújtott minden résztvevőnek. A közösség ereje, a családok együttléte, a közös játék és a vidám pillanatok mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez a nap különlegessé váljon. A programról Debreceniné Erdős Ibolya írt beszámolót.

A nap méltó módon Szent Liturgiával indult. A lelki töltekezés után jóhangulatú és mozgalmas programok várták a jelenlévőket.

Felnőttek és gyerekek egyaránt megtalálták a számukra örömet adó programokat, volt lehetőség együtt játszani, nevetni és beszélgetni. A Farm Olimpián szülők és gyerekek együtt próbálhatták ki ügyességüket és gyorsaságukat az izgalmas versenyszámokon. A három első helyezett elismerésben és díjban részesült. Minden résztvevő gyerek ajándékot kapott.

A kézműves foglalkozásokon a kreativitás kapott főszerepet, ahol mindenki kedvére alkothatott, míg a kvízjáték izgalmas kihívásokat hozott. Akik szeretnek főzni, örömmel ragadtak fakanalat, helyben sütött finomságokat is kóstolhattunk. A kitelepült fagyiárus gondoskodott a hűsítő édességről, az ugrálóvár pedig a gyermekek önfeledt szórakozásáról.

Természetesen most sem maradhatott ki a kisgyerekek körében népszerű pónilovagoltatás. A nap során mindenütt érezhető volt az aktív részvétel és az együttlét öröme. A programokat követően a közös ebédet élőzene, hegedűszó és nótaszó mellett fogyasztottuk el. Az együtt töltött idő mellett azonban a napnak egy különleges küldetése is volt, jótékonysági vásár keretében lehetőség nyílt támogatni a Szent Damján Tábort. Ez a kezdeményezés megmutatta, hogy közösségünk nemcsak egymás örömében osztozik, hanem szívből segíteni is képes.

A nap jókedvben telt el, az együttlét, az összetartozás érzése és a közös élmények valódi áldássá formálták ezt az alkalmat. Egy olyan nap volt, amelyben Isten szeretete, a közösség ereje és a hit megtartó ereje mind jelen voltak. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik időt és energiát nem sajnálva hozzájárultak ahhoz, hogy ez az esemény igazán áldásos legyen. A programok szervezése, a helyszín előkészítése, az ételkészítés, a gyermekek szórakoztatása és minden apró segítség egy közös célt szolgált, hogy együtt, közösségként éljük meg az örömöt és az összetartozást.

VEZETŐ HÍREK
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai

Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus püspökei Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
 
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!