Görögkatolikus intézményeink folyamatos fejlődésen mennek keresztül. Ez abban is megnyilvánul, hogy újabb és újabb módszertani eszközöket alkalmaznak pedagógusaink az oktatás során. Ilyen például a Családi Életre Nevelés – vagyis a CSÉN. Ennek célja, hogy a társadalom figyelmét a családra fordítsák. Azon munkálkodnak, hogy a fiataloknak célja legyen a boldog, családi élet. Ennek alapja a férj és a feleség életszövetsége, elkötelezett szeretetkapcsolata. Biztatást és segítséget kívánnak nyújtani a serdülőknek, fiataloknak, a majdani családjuk megerősítésére, hogy kiemelkedően fontos szerepük van saját jövőjük alakításában, és van esélyük – kellő felkészüléssel – az egészségben teljes, boldog családi életre.
Az idei nyáron több helyszínen rendezték meg a Módszertani Alapképzést. Debrecenbe már kizárólag a Hajdúdorogi Főegyházmegye intézményeiben dolgozó pedagógusok és hitoktatók jelentkeztek, mely a fenntartó támogatásával valósult meg. A képzésen résztvevő szakemberek már az idei tanévben is hasznosítani tudják a megszerzett tudást, a gyakorlati továbbképzés segítségével pedig még 4 féléven át mentori segítséget is kaphatnak majd a CSÉN -es munkájuk megalapozásához. A cívisvárosban Szentannai Judit és Andai Anikó trénerek segítenek a pedagógusoknak. Kifejezetten a görögkatolikus intézményekben alkalmazzák a módszert.
Milyen témákat feszegetnek a CSÉN órákon?
Hét nagy témakörhöz köthetők a foglalkozások, melyet főként csoportos, körbeszélgetések és játékok formájában feldolgoznak a gyerekekkel, természetesen életkornak megfelelően. A témáik: a család, társas kapcsolatok – kommunikáció - konfliktuskezelés, jellem és értékrend, önismeret, érzelmi intelligencia, nemiség-férfi/női identitás – szexualitás - párkapcsolatok, veszélyek és devianciák, döntéshelyzetek, változások, azok következményei és kezelésük.
„Boldogabb családokért”® Családi Életre Nevelés program szakmai napja
A program szakemberei a módszertani alapképzést követően 4 féléven keresztül mentori támogatást is nyújtanak az iskoláknak és a pedagógusoknak. A gyakorlati képzés keretein belül félévente 1 szakmai napot rendeznek, melynek most a debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola és AMI adott otthont. Itt a nyíracsádi, nyíradonyi és a debreceni görögkatolikus iskolából vettek részt pedagógusok, akik a térségben egyedülállóan vezetik be a módszert. Terdik János pasztorális helynök köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a CSÉN programnak köszönhetően újabb tudás kerülhet a nevelők-oktatók kezébe, így még tovább színesíthetik az intézmények által kínált palettát. Az egyházmegye felismerte, hogy a hagyományos, lexikális tudást gyarapító oktatás mellett óriási jelentősége van az EQ, az érzelmi intelligencia fejlesztésének. Nem csak a szorzótáblát, az évszámokat, a nagy verseket kell ismerni, hanem legalább ilyen fontos, ha nem fontosabb, a saját érzéseinket felismerni, személyiségjegyeinkkel tisztában lenni, ennek kifejezéséhez a szókincsünket gyarapítani, a konfliktuskezelő megoldásainkat játékosan kipróbálni. A függőségek, a drog, a telefon, internet túlzott használata ellen tudni kell „nemet” mondani. Ehhez nyújt terepet a CSÉN.
Vas Péter intézményvezető köszöntőjében háláját fejezte ki, hogy vendégül láthatja a program alapítóját, munkatársait és a testvérintézmény kollégáit. "Sajnos állandó rohanásban van a világ és mi is. Alig kezdjük el a tanévet, máris véget ér. Most egy picit lassíthatunk. Mindig is tudtam, hogy kell valami, szükség van valamire, amivel a mai kor emberéhez, a szülőkhöz tudunk szólni, kapcsolódni. Remek lehetőséget látok ebben, hogy ez legyen az az eszköz, amivel akár a nehéz helyzetben lévő családokon is segíteni tudunk. Szükségünk van folyamatosan új eszközökre, amikkel felvértezzük magunkat."
Hortobágyiné Dr. Nagy Ágnes, a program alapítója úgy vélekedik: a CSÉN egyfajta fordító program. Az értékrendünk lefordítója a mai világ nyelvére. "Az egyik legfontosabb dolog ezeken a foglalkozásokon, hogy nem szűrünk le azonnal tanulságot, mint akár egy magyar órán, hanem hagyjuk, hadd töprengjenek a gyerekek egy gondolaton, egy érzésen, ami ezen a CSÉN órán fogalmazódott meg bennük. A gondolkodásról ugyanis sajnos szépen kezd leszoktatni minket ez a mai világ. Tudjuk mi felnőttek, hogy mik az örök értékek, hogy mit jelent a tízparancsolat. De ezzel egy kisgyermek még nem biztos, hogy tud valóban, mélyen mit kezdeni. A CSÉN ebben próbál segíteni: lefordítani a mai világ nyelvére az értékrendet."
Néhány résztvevő visszajelzése
„Szerintem a képzés hiánypótló és nagyon hasznos kompetenciákat ad át a gyerekeknek. Már tantárgyakba is érdemes lenne integrálni ezt a nézőpontot és módszereket.”
„Örülök, hogy részt vehettem ezen a magas színvonalú képzésen, ahol az oktatók jól felkészültek, és mindenkire egyenlően érzékenyek voltak. Rengeteg gyakorlati feladat útján ismertették meg a képzést, s ismerhettük meg önmagunkat is egyaránt. Elfogadó és egy kisebb közösséget építő hangulatban tanulhattunk s ez volt az életszerű példa arra, hogyan is kell ezt megvalósítani a gyerekek körében egy-egy foglalkozás keretében. Munkám során ez volt eddigi leghasznosabb és legjobb képzés, amin tanulhattam, így csak ajánlani tudom mindenkinek!”
„A továbbképzésen olyan ismereteket kaptam, amiket az osztályfőnöki munkám során hasznosítani tudok majd. Még soha nem volt részem olyan képzésben, ahol 2 tanéven át közvetlen kapcsolatba lehetek a képzőkkel és segítik a munkámat, kíváncsiak a tanulói közösségre, a fejlődésünkre.”
Bodnárné Nyíri Andrea volt a CSÉN koordinátora, és a debreceni képzés szervezője a Hajdúdorogi Főegyházmegye iskoláiban. Ő gyűjtötte össze a szakmai tapasztalatokat, hogy melyik iskolában, milyen fogadtatása volt a programnak, hogyan boldogulnak a mindennapokban. Nyíradonyban, Nyíracsádon és Debrecenben mindkét görögkatolikus intézménybe látogatást tettek CSÉN-órákon, és vitatták meg a látottakat. Öröm volt számára, hogy több intézményben kérdezték meg tőle a pedagógusok, hogy mikor lesz a következő képzés, mert felkeltette az érdeklődésüket, mások is csatlakoznának új belépőként.
Az eseményen a most végzett kollégák átvehették a tanúsítványokat, szakmai műhelymunkát végeztek és újabb tanácsokat kaptak az induláshoz.