Caritas Hungarica díjas lett Kissné Suta Mariann, a Szent Lukács Karitatív Irodájának vezetője

Caritas Hungarica díjas lett Kissné Suta Mariann, a Szent Lukács Karitatív Irodájának vezetője

2019-10-07 13:12:24
Szerző: karitasz.hu/Fotó: Jaczkó Dániel atya
Szociális
Karitász
Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
A Katolikus Karitász vezetősége 2012-ben alapította meg a Caritas Hungarica díjat, melynek célja: biztosítani a karitász önkénteseket arról, hogy az Egyház értékeli a rászorulóknak nyújtott karitatív munkájukat. A díjat minden évben azok kapják, akik nagyon sokat tettek karitatív tevékenységben a rászorulókért. A 2019-es esztendőben többek között Kissné Suta Mariann, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Karitatív Irodájának vezetője vehette át az elismerést.

A jelölteket a magyarországi egyházmegyei karitászigazgatók, illetve az országos karitászigazgató választja ki, ehhez azonban az egyházmegye püspökének a jóváhagyása is szükséges. A Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász igazgatója, Jaczkó Dániel idén Kissné Suta Mariannt, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Karitatív Irodájának vezetőjét jelölte. 

Október 5-én adták át az elismeréseket

A díjátadó ünnepség kezdetén Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke mutatott be hálaadó szentmisét a Magyar Szentek Templomában. Jelen volt Mádl Dalma, a Karitász jószolgálati nagykövete, és Klaus Höhn, a segélyszervezet németországi nagykövete.

Homíliájában a főpásztor arról is beszélt, hogy a hitet éltetnünk kell a szívünkben, a hitnek lobogónak, sugárzónak kell lennie, nemcsak a templomban, hanem életünk minden cselekedetében. Tudjunk imádkozni azért is, hogy legyünk Isten alkalmas eszközei, hogy ne a magunk, hanem az Isten szeretetét vigyük magunkkal, és azt osszuk meg mindazokkal, akik közel kerülnek hozzánk, akiket az isteni gondviselés ránk bízott. Legyen türelmünk meghallgatni a talán már százszor hallott mondatokat, legyenek vigaszt és erőt adó mondataink, legyen mosolyunk a magára maradt embertársunk számára, amelyet szívébe zárhat – biztatott a püspök. – S akkor valami megújul ebben a világban. Mert ezt a világot nekünk, keresztényeknek kell jobbá tennünk.

A szentmise után Spányi Antal és Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója adta át a Caritas Hungarica díjakat. 

Díjazottak egyházmegyénként

  • Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye: Konczili Vendelné, Pinkóczi Ferencné és Dr. Ritli Jánosné
  • Egri Főegyházmegye: Gonda Ferencné, Prokai Istvánné és Szuromi Enikő
  • Esztergom–Budapesti Főegyházmegye: Dr. Alexi Erzsébet, Boda Éva és Kövesárki Károlyné
  • Győri Egyházmegye: Burján Gyuláné és Molnár-Knolmayer Zsanett
  • Hajdúdorogi Főegyházmegye: Kissné Suta Mariann
  • Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye: Hahn Gábor Zsolt, Horváth Zoltánné és Szentgyörgyi Mihályné
  • Kaposvári Egyházmegye: Dr. Bánki Zsuzsanna, Huszka Imréné és Makai Ibolya Györgyi
  • Nyíregyházi Egyházmegye: Tamás Ferenc
  • Pannonhalmi Egyházmegye: Botló Sándorné és Kálmán Józsefné
  • Pécsi Egyházmegye: Koncz Ádám, Szegőné Nyakas Eszter és Dr. Valacsay Klára
  • Szeged–Csanádi Egyházmegye: Budainé Ódor Irén, Jenei Györgyné és Dr. Végh Erika
  • Székesfehérvári Egyházmegye: Beck Tiborné, Borjánné Nyul Katalin és Dr. Farkas Elekné
  • Szombathelyi Egyházmegye: Deme Judit, Papp Ferencné és Rábai Ferenc
  • Váci Egyházmegye: Babics Ferencné, Kojnok Lászlóné és Kovács Sándor
  • Veszprémi Főegyházmegye: Czimer László, Sabjanics Józsefné és Szűcs Istvánné

Kissné Suta Mariann

A csengeri születésű tisztelendő asszony már egyetemi évei alatt is vállalt különféle önkéntes munkákat. Fogyatékkal élő gyerekeknek szervezett foglalkozásokat és táborokat. Évekig dolgozott gyermekvédelemben és szociális területen, emellett idősek ellátásával és gondozásával is foglalkozott. Papfeleségként rendszeresen szervezett hátrányos helyzetű gyerekeknek nyári napközis táborokat, illetve év közben roma gyerekeknek segített a tanulásban, felzárkózásban.

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Karitatív Irodáját 2017 októberétől vezeti, melynek keretében havi rendszerességgel szervez melegétel-osztást a rászorulóknak, egészségügyi szűréseket, orvosi tanácsadást, a középiskolás korú gyerekeknek pedig prevenciós előadásokat. Segíti és irányítja Debrecenben a fiatalok közösségi szolgálatát, az adománygyűjtéseket, valamint a kórházi beteglátogatást és az önkéntesekkel való foglalkozásokat. Emellett besegít a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász munkájába: a csoportokkal való kapcsolattartásba, az adminisztratív feladatok ellátásába, rendezvények szervezésébe, illetve a Karitászhoz kötődő különböző segélyprogramok koordinálásába. 

Férjével együtt hűségesen és odaadóan szolgálja a Görögkatolikus Egyházat. Számtalan alkalommal siet embertársai segítésére, teszi mindezt az irgalmasság szellemében. Szolgálatkészen keresi Isten dicsőségét, embertársai javát, és szeretett Egyháza előrehaladását, olvasható Jaczkó Dániel ajánlásában.

Kissné Suta Mariannt teljesen meglepte a hír: nem számított rá, hogy egy ilyen rangos elismerésben fog részesülni. Mint mondta: igazán felemelő érzés volt részt venni a csodálatos eseményen, megható pillanatokat élhetett át. Az ünnepség után kisebb eszmecserére is lehetőségük volt, így a díjazottak egymás lelkesedéséből fakadóan újabb erőt tudtak meríteni a további munkájukhoz. Hiszen a Caritas Hungarica díj egyben egy megerősítés is számára, hogy jó úton halad és csak így tovább!

Gratulálunk a díjazottaknak és Isten áldását kérjük életükre és munkájukra!

VEZETŐ HÍREK
Szeretni és szolgálni: ez keresztényi életünk

Eltemettük id. Jeviczki Ferenc atyát

A Szent Lukács Szeretetszolgálat munkatársai is feltöltődtek Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Szeretni és szolgálni: ez keresztényi életünk

Eltemettük id. Jeviczki Ferenc atyát

A Szent Lukács Szeretetszolgálat munkatársai is feltöltődtek Máriapócson
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Eltemettük id. Jeviczki Ferenc atyát
Eltemettük id. Jeviczki Ferenc atyát
 
Szeretni és szolgálni: ez keresztényi életünk
Szeretni és szolgálni: ez keresztényi életünk
 
Viták a nők pappá szenteléséről a katolikus és az ort...
Viták a nők pappá szenteléséről a katolikus és az ort...
 
A Szent Lukács Szeretetszolgálat munkatársai is feltölt...
A Szent Lukács Szeretetszolgálat munkatársai is feltölt...
 
Istenszülő örömhírvétele - püspöki látogatás Dél-...
Istenszülő örömhírvétele - püspöki látogatás Dél-...
 
Ezreket mozgatott meg a Katolikus Karitász húsvéti élelm...
Ezreket mozgatott meg a Katolikus Karitász húsvéti élelm...