Családi nap Kecskeméten

Családi nap Kecskeméten

2022-06-09 17:52:30
Szerző: Feczák Donáta
szórvány
Pünkösdhétfőn családi napot rendezett a Kecskeméti Parókia Jakabszálláson a Magyar Falu Program keretében.

Reggel 9 órakor kezdődött a Feczák László atya által vezetett ünnepi Szent Liturgia a jakabszállási római katolikus templomban.  Szécsényi Attila plébános és Balázs Mihály kecskeméti káplán atyákkal kértük Isten áldását a közelből és a távolabbról érkezőkre.

A közös imádság után Nagy Klára tulajdonosnő meghívására kivonultunk a Bohém Liget erdei és mezei rendezvényközpont területére, ahol színes programokkal vártuk a családi napra érkezőket. Volt többek között arcfestés, csillámtetoválás, hajfonáskészítés, továbbá társas- és kiütős játék, íjászat, foci, tollaslabda. A gyerekeknek jó szórakozási lehetőséget nyújtott még a helybéli játszótér is. Volt kifestő-sarok, ahol kicsik és nagyok a pünkösdi ikont színezhettték. „Okosabb vagy, mint egy ötödikes?” címmel az idősebb korosztály és a bátrabbak számára rejtvény és fejtörő sarok, ahol kipróbálhatták, mennyire boldogulnak a hittanos gyerekek számára feladott rejtvényekkel. Felállítottunk ima- és lelkisarkot is, ahol az atyákkal lelkibeszélgetésre és közös imára volt lehetőség. A családi nap összehangolásáért Feczák Lászlóné Nadika tisztelendő asszony felelt a hitoktatókkal és sok más segítővel együtt.

A lelki és szellemi táplálék mellett természetesen nem feledkeztünk meg a test táplálásáról sem. Ebédre Leviczky Cirill egyházközségi elnökünk és segítője, Ötvös István helyben készített kakaspörköltet nokedlivel és uborkasalátával (az alapanyagot a Chicken-Food Kft. biztosította). Mintegy 80-an ültünk asztalhoz, és adtuk hálát az ételért és készítőiért a Mennyei Atyánknak.

Ebéd után tovább folytatódott a játék, de többen a jól megérdemelt pihenést, a kötetlen beszélgetést választották.

A nap végén Tóbiáshoz hasonlóan mi is elégedetten tértünk otthonainkba. „Vidám szívvel magasztaltuk az ég és a föld Urát, a mindenség Királyát, hogy így sikerült” (10,13) a hosszú kihagyás után újra megrendezésre került családi napunk. 

VEZETŐ HÍREK
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
 
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...