Családi napot tartottak Debrecenben

Családi napot tartottak Debrecenben

2016-10-10 13:43:31
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Család
Debrecen
Kicsik és nagyok, szülők és nagyszülők gyűltek össze október 8-án, a Debreceni Görögkatolikus Parókia családi rendezvényén.

A Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda udvara most még több gyermek kacajától volt hangos, hiszen a szervezők színes programokkal készültek: volt ugrálóvár, trambulin, hagyományőrző kézműves foglakozás és arcfestés is, köszönet a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium diákjainak. 

A napot közös imával kezdték az Attila téri Főszékesegyházban, ahol egy rövid köszöntőt is tartott Kapin István atya. Arra hívta fel a figyelmet, hogy együtt vagyunk gyerekek és együtt vagyunk Család. Soha ne feledjük, hogy mindig a jó Istenben történik minden, soha sem lehet kiszakadni az isteni kötelékből.

Napközben Dr. Papp Miklós atya tartott előadást a felnőtteknek "Értékek a családban" címmel. Leginkább a láthatatlan jelentőségére hívta fel a figyelmet. Jó tanáccsal és gondolatokkal szolgált a házasság előtt állóknak és a családosoknak is.

Eközben az óvodában a gyerekek egy rajzversenyen vehettek részt. Az Én templomom címmel készíthettek képeket, a legjobbakat kiállítják majd az Attila téri Főszékesegyházban.

Egy újabb tartalmas nap - együtt!

Köszönet a szervezőknek és a Debreceni Görögkatolikus Egyházközség Alapítványának. A Családi nap a NEA-UN-16-SZ-0295 azonosítószámú pályázat támogatásával valósulhatott meg.

VEZETŐ HÍREK
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várják az érdeklődőket

Álláshirdetés: matematika-bármely szakos tanárt keres hajdúdorogi székhelyintézményünk

Álláshirdetés: gyógypedagógust keres a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várj...
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várj...
 
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
 
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
 
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
 
XIV. Leó Pápa üzenete a nagyszülők és idősek hatodik ...
XIV. Leó Pápa üzenete a nagyszülők és idősek hatodik ...
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...