Családok Országos Koncertje

Családok Országos Koncertje

2018-01-10 13:00:58
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kultúra
Debrecen
A Görögkatolikus Egyház is csatlakozik a megmozduláshoz

A 2018-as évet Magyarország Kormánya a Családok Évének nyilvánította, melynek égisze alatt számos lokális és országos rendezvényt szerveznek. Ehhez a programsorozathoz – az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával - kíván csatlakozni a Debreceni Kőr Dáma Egyesület, egy minden felekezetet megszólító templomi hangversennyel, 2018. január 14-én 17 órakor. A tervek szerint „A zene az kell, mert körülölel” címmel a Családok Országos Koncertje hangverseny során egy időpontban adnak koncertet olyan családok, ahol több generáció foglalkozik zenével, hangsúlyozva annak szerepét, hogy a zene egy olyan érték, amely családokon, közösségeken átörökíthető. Az előadásoknak műfaji megkötése nincs: bármilyen hangszerjátékkal, énekkel lehet majd csatlakozni a programhoz, egyetlen kikötés a családi előadás és előnyben részesülnek a generációkon átívelő kezdeményezések.

A Görögkatolikus Egyház is csatlakozott a hangversenysorozathoz

2018. január 14-én vasárnap az Érseki Hivatalban rendezendő Görög Zenei Esték során a Lautitia Kóruscsalád, Lovasi András és Heidl György ad koncertet. Emellett a vállalkozó szellemű szülők is beszállnak majd az éneklésbe. Bár a program nyitott és ingyenes, a Görög Zenei Estéken belépőjegyet kell váltani. Ennek oka, hogy a korábbi és a később rendezendő koncertjeink is jótékony célt szolgálnak. A mostani bevételt a Kőr Dáma Egyesületnek ajánljuk fel, akik rászoruló családokat támogatnak ebből a pénzből. Emellett szintén egy jelentős összeget adományozunk a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesületének is.

A belépőjegyet az Érseki Hivatalban lehet megváltani munkaidőben (8.00-16.00 óráig): Petőfi tér 8.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma

„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...