Családtábor - az ötödik nap

Családtábor - az ötödik nap

2017-07-23 13:52:18
Szerző: Görögkatolikus Metropólia
Metropólia
Tábor
Szabadidő
Család
Július 21: az utolsó közös nap

A Családtábor ötödik napja virradt fel július 21-én. Ez volt az utolsó teljes nap, amit együtt tölthettünk siófokon, az Ezüstparton. A tartalmas lelki nap és az esti Ki mit tud? után nehezen ébredt a társaság. De persze a frissebbek már hajnalban részt vettek Szent Liturgián. Délelőtt az ügyesebb apukák beállhattak a Lufi bohócnak segíteni, hogy majd később, akár otthon elkápráztassák gyermekeiket tudásukkal.

A fiatal felnőtteket egy nagyon érdekes előadás várta a nagyteremben: Keresztes Ilona beszélt a FÉSZ-ről. Hogy mi is ez?  A FÉSZ az Együtt az Életért Egyesület kortárssegítő csoportja. Tagjai fiatalok, akik az emberi élet méltóságának védelméért dolgoznak. Vagyis: Fiatalok az Élet Szolgálatában. 

Fiatalok az Élet szolgálatában 

Az Együtt az Életért Egyesület krízisben lévő kismamák megsegítésével foglalkozik. Ezek a nők kisbabát hordoznak, de úgy érzik, hogy nem képesek arra, hogy felneveljék őt. Keresztes Ilona elmondta: úgy látták, hogy a döntésüket nemcsak az nehezíti, hogy kilátástalannak látják az életüket, hanem az is, hogy nem tudnak szinte semmit a saját testükről, és arról, hogy hogyan érkezik az ember erre a világra. Nem tudják, hogy pontosan mikor és hogyan jött létre a gyermekük, és azt sem, hogy amikor az abortuszon gondolkodnak, addigra már emberalakot is öltött. Keze, lába, szívverése, agyműködése van. Félelmükben könnyen elhiszik, hogy a kisbabájuk „csak egy sejtcsomó”, amitől egykettőre megszabadulhatnak. Nem tudják, hogy már a fogantatása pillanatában önálló genetikával rendelkező kis ember növekszik a szívük alatt, akit soha nem fognak elfelejteni.  Sokuk csak akkor döbben rá a döntése a súlyára, amikor a következő kisbabáját már tényleg várja, és szembesül a valósággal. Ezért arra gondoltunk, hogy a kismamák megsegítése mellett a megelőzésre is gondolnunk kell. Ezért létrehoztunk egy képzést tizenéves és egyetemista fiatalok számára.

A Kilenc hónap az életről c. képzésbe azokat a fiatalokat várjuk, akik elkötelezettek az emberi élet védelme mellett a fogantatástól a természetes halálig, és vállalják, hogy miután komolyan végig járták mind a kilenc alkalmat, levizsgáznak, és kiállnak a születendő kisbabák védelme mellett.

A képzés során kilenc hónapon át havonta egyszer találkozunk:

- képzeletben „kihordunk” egy babát, követjük a fejlődését hónapról hónapra.

- tanulunk a párkapcsolat méltóságáról és tisztaságának fontosságáról,

- a magzat fogantatásának és fejlődésének orvosi kérdéseiről,

- az abortusz módjairól és vele járó kockázatokról,

- a jogi szempontokról, a politikai döntéshozók felelősségéről és dilemmáiról,

- a védőnők munkájáról és a segítő beszélgetés módjáról,

- az abortuszt követő lelkiállapotról,

- az örökbefogadásról.

- minden alkalommal kommunikációs gyakorlat is van, hogy megtanuljanak érvelni, vitatkozni, nyilvánosság előtt beszélni.

A FÉSZ fiataljai együttműködnek a Pure Fashion mozgalommal, meghívásra szívesen elmennek közösségekhez vagy iskolákba, hogy beszélgessenek a fiatalokkal az életről. Ezek mellett nyilvános szereplést is vállalnak TV-ben, rádióban, nyilvános rendezvényeken.

Elsődleges céljuk

Minél többet tanuljunk, és tovább adjuk az életről szóló tudást, de emellett jó közösséggé is alakultunk. Barátságok és szerelmek is szövődtek már a fiatalok között. 

Kiknek a jelentkezését várják?

Várjuk azok jelentkezését, akik szeretnének az életről tanulni, és ezáltal képessé válni arra, hogy szószólói legyenek a legkisebb kisebbségnek, a születendő kisbabáknak, akiknek az élethez való joga jelenleg nagyon esendő. Várjuk azokat is, akik szeretnének hasonló közösséget létrehozni saját településükön. Szívesen segítünk azzal, hogy kiképezzük a leendő munkatársakat, és kísérjük őket a közösségük beindításában.

Oldalunkat itt kedvelhetitek: https://www.facebook.com/fiatalokazeletszolgalataban/

Jelentkezni lehet a fesz@egyuttazeletert.hu email címen.  

Akik nem az előadás mellett döntöttek, azok strandoltak, röplabdáztak vagy fagyiztak még egyet az új barátokkal. Az este már a mulatozás jegyében zajlott: fellépett a Circus Exercitatione, akik még a zsonglőreszközök használatát is megtanították a kíváncsi nézőknek. Az este folyamán retro party-n táncoltak a táborozók.

A tábor a Magyar Nemzeti Bank támogatásával valósult meg.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai