Csepp a tengerben

Csepp a tengerben

2017-11-28 11:22:34
Szerző: Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola
Oktatás
Szabadidő
Szociális
Bizonyítva, hogy itt egy élő közösség munkálkodik

A nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola 2017. november 20-án Jótékonysági hangversenyt szervezett egy hátrányos helyzetű család megsegítésére. A rendezvényen felléptek volt és jelenlegi tanítványok, az óvodások, az intézmény pedagógusai, s a Szent Atanáz egyházközségi kórus. Intézményünk hagyományteremtő céllal szervezte meg ezt a rendezvényt, mert minden évben szeretnénk a karácsonyi ráhangolódásunkat egy hasonló koncerttel színesíteni. Így is segítve a hátrányos helyzetű családokat.

„Amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb lenne a tenger.”

(C. Szt. Teréz anya)

A gyermekek előadásában egy-egy csepp szeretetet kaptunk, de ez a sok csepp már kis patakká változott a lelkünkben, s így Karácsonyra készülve reméljük, hogy folyammá duzzad.

Nagydolog a hit, ami összehozott bennünket ezen az estén. A hit abban, hogy tudunk segíteni, s a remény, hogy segítségünk gyümölcsöt terem, s célba ér a sok támogatás. Bizonyítva, hogy itt egy élő közösség munkálkodik, akik számon tartják egymást, figyelnek egymás örömeire, bánataira. A hit és a remény csak akkor érik gyümölccsé, ha szeretettel párosul.  Azzal a szeretettel, ami nem kevély, nem kérkedik, nem tapintatlan. Istentől kapott legnagyobb, legkiválóbb adományunk a szeretet. Erről a szeretetről tettek tanúságot, a megjelent gyermekek, szülők, pedagógusok, az egyházközség hívei, szervezők és segítők.

A család nevében is szeretném mindenkinek megköszönni az adományokat, s  kívánok mindenkinek Istentől megáldott ünnepi várakozást és felkészülést, hogy méltóan, nyitott szívvel tudjuk fogadni az Isteni Kisded születését.

Gólya Györgyné, intézményvezető

VEZETŐ HÍREK
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesfehérváron

Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá