Csíksomlyóra is várják Ferenc pápát

Csíksomlyóra is várják Ferenc pápát

2017-05-08 13:31:45
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye - MTI
Ferenc pápa
Csíksomlyó is szerepel azok között a helyszínek között, amelyekre a romániai katolikus püspökök meghívták Ferenc pápát

A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia május 5-én zárult kolozsvári ülésén vitatta meg a várt pápalátogatás kérdését. Az ülésről kiadott közlemény szerint a püspökök a pápát egyes romániai katolikus közösségek körébe és zarándokhelyeire hívták meg. Ezek között Balázsfalvát, Csíksomlyót, Máriaradnát és Bákót említették. Muary Buendia bukaresti apostoli nuncius arról tájékoztatta a római katolikus és görög katolikus püspökök közös testületét, hogy a pápa el akar menni Romániába "az egység nevében szervezett látogatásra". A püspöki konferencia kolozsvári ülését záró sajtótájékoztatón Ioan Robu bukaresti érsek szinte biztosnak mondta Ferenc pápa 2018-as romániai látogatását. Úgy vélte: a látogatás alkalmat nyújtana arra, hogy ennek keretében avassanak boldoggá hét - a kommunista börtönökben elhunyt - görög-katolikus püspököt.

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek az MTI-nek telefonon elmondta: a püspöki konferencia megszavazta, hogy a pápa Csíksomlyón találkozzék a romániai katolikus egyházban többségben levő magyar híveivel. Hozzátette: az erre vonatkozó meghívót a jövő héten küldi el Rómába. Szerinte ezt az is indokolná, hogy az idén 450 éves a csíksomlyói búcsú. Az érsek az MTI felvetésére emlékeztetett arra, hogy a gyulafehérvári főegyházmegye egy hónappal ezelőtt közzétett állásfoglalásában leszögezte: akkor válik lehetővé a pápa romániai látogatása, ha Bukarest biztosítja, hogy a hívek gyakorolhassák az alkotmányos kisebbségi és felekezeti jogaikat. Az állásfoglalásban elsősorban a kommunista rezsim által államosított egyházi javak visszaszolgáltatási folyamatának az elakadását és az egyházi oktatás akadályozását sérelmezték. Az érsek a bukaresti pápai nunciust idézte, aki szerint a pápa sehova sem mehetne, ha a látogatás előfeltételének tekintené a katolikus sérelmek rendezését. "Ha a pápa a rendezetlen ügyek ellenére eljön, ezt azért teszi, hogy az ellentéteket kibékítse, az egységet elősegítse. Nem a románokhoz vagy a magyarokhoz, hanem a katolikus híveihez jön, de a többségi egyház esetleges szempontjaira is figyel. Bármely országban nyíltan beszél a problémákról, hogy a közbelépésével sikerüljön közelebb hozni az ellenfeleket. A katolikus elveket nem adja fel, de mindent megtesz azért, hogy az egységet ápolja" - magyarázta Jakubinyi György. A gyulafehérvári érsek az MTI kérdésére kizártnak tartotta, hogy Ferenc pápa Románia és Erdély egyesülése centenáriumára érkezzen az országba. Hozzátette: a nuncius már tavaly tisztázta, hogy a pápa látogatása lelkipásztori jellegű lehet, és nem kapcsolható össze polgári és politikai évfordulókkal.

Jakubinyi György úgy vélte, ha a politikusok mégis megpróbálnák összekapcsolni Nagy-Románia megalakulásának az évfordulójával, ennek az lenne a következménye, hogy a hívek távol maradnának a pápalátogatás helyszíneitől. Felidézte: 1999-ben az ortodox egyház nem járult hozzá, hogy a Bukarestbe látogató II. János Pál pápa az erdélyi híveit is felkeresse. "Mi, püspökök ott voltunk Bukarestben, de a híveink nem jöttek el" - idézte fel az érsek. Az erdélyi látogatást szerinte az teszi indokolttá, hogy Romániában mind a római katolikus, mind a görög katolikus hívek többsége Erdélyben él. Jakubinyi György elmondta: a pápalátogatás mindhárom hivatalos feltétele teljesült: a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia és Klaus Iohannis államfő már korábban, a Romániában többségi ortodox egyház feje, Dániel pátriárka pedig az idén küldött meghívót Ferenc pápának. Hozzátette: a Szentszék azt közölte, hogy Ferenc pápa 2017-es programjába semmiképpen nem iktatható be a látogatás, de 2018-ban lehetséges, hogy az egyházfő sort kerít rá.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai