Dánielfy Gergő koncertjével indul az újév a Metropóliai Hivatalban

Dánielfy Gergő koncertjével indul az újév a Metropóliai Hivatalban

2018-12-20 14:11:23
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Görög Zenei Esték
Január 13-án folytatódik a Görög Zenei Esték második évada. Ezúttal Dánielfy Gergő énekes-előadóművész lesz a Lautitia Kóruscsalád vendége. Jegyek már kaphatók a Metropóliai Hivatal Petőfi téri székházában!

A rendkívüli zenei érzékenységgel megáldott tehetség fiatal kora ellenére máris maga mögött tudhat egy nagylemezt, amely „Azt mondtad” néven jelent meg az idei évben. Az album címadó szerzeményével Gergő hatalmas sikereket ért el „A dal” című műsor 2018-as évadában, egészen a döntőig menetelve. A fináléban nem csupán őt hozta ki a szakmai zsűri a kiírás győztesének, de egyúttal megkapta „Az év felfedezettje” elismerést is. A zenéit nem csak előadóként, de íróként is jegyző Gergő az éneklés mellett színészi karrierjére is koncentrál. Jelenleg a kaposvári Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanul színészetet. Előadásaiban különleges, egyedi módon kívánja a két világot összemosni, nézői, hallgatói elé tárva tehetségének és érzelmi világának esszenciáját.

 

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Dánielfy Gergő-Azt mondtad
VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...