Debrecenben is megkezdődött az ökumenikus imahét

Debrecenben is megkezdődött az ökumenikus imahét

2022-01-17 09:01:57
Szerző: haon.hu, fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
ökumenikus
Nagy érdeklődés övezte az Ökumenikus Imahét kezdetét vasárnap este, az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Főszékesegyházban. Az eseményen Kapin István görögkatolikus parókus a lelkésztársak mellett köszöntötte a város különböző gyülekezetiből érkező hívőket is.

Mint elhangzott, a vasárnap nyíló hét központi igéje a következő: „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2).

– Ezt a gondolatot mindannyian mind a várakozásban, mind karácsony idején minden templomban, gyülekezetben, közösségben többször átelmélkedtük. Istennek hála Debrecenben is örömmel tudtak a felekezetek a csillag kíséretében járni, mely az egész hét jelképe lesz a városban. – Köszöntök minden kedves együtt imádkozót, kívánom, hogy Isten lássa, hallgassa meg, és használja a földkerekség javára a mi közös együttlétünket – mondta köszöntőjében Kapin István. A vasárnapi eseményen igét hirdetett Püski Lajos református lelkészi főjegyző. Az imaközösséget dr. Seszták István görögkatolikus főhelynök vezette.

Az Ökomenikus Imahét január 23-ig tart, melynek perselyadományát a Debreceni Mentőállomás számára ajánlják fel. A görögkatolikus főszékesegyház mellett hétfőn az Evangélikus Templom, kedden a Kistemplom-Ispotályi Református Templom, szerdán a Szent Anna Római Katolikus Székesegyház, csütörtökön a Kossuth utcai Református Templom, pénteken a Baptista Imaház – Szappanos utca, szombaton a Megtestesülés Római Katolikus Templom, vasárnap pedig a Református Nagytemplom ad otthont az eseménysorozatnak.

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...