Dobos András atya kitüntetése

Dobos András atya kitüntetése

2017-05-26 09:19:22
Szerző: magyarorszagszentszek.blogspot.hu
Lelkipásztori
Vatikán
Ünnep
Isten áldása kísérje életét és munkáját!

A Magyarország és a Szentszék kapcsolatainak fejlesztése terén kifejtett munkássága elismeréseképpen Dobos András atya, a budapesti nunciatúra korábbi titkára, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át május 24-én a Pápai Magyar Intézetben rendezett ünnepség keretében. Az ünnepeltet köszöntötte Mons. Tóth Tamás, a Pápai Magyar Intézet rektora, valamint Mons. Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus püspök.

Az érdemrendet átnyújtó Habsburg-Lotharingiai Eduard nagykövet laudációjában rámutatott, hogy a kétoldalú diplomáciai kapcsolatokat konkrét emberek fejlesztik és ápolják, akik ahhoz sokat hozzátesznek saját személyiségükből is. Dobos András atya esetében ez – egyebek mellett – egy egészen különleges módon is megvalósult: éveken át ő tolmácsolta Alberto Bottari de Castello nuncius úr szavait a különböző világi vagy egyházi rendezvényeken. „Mondhatjuk úgy, hogy a pápa képviselőjének magyar hangja volt, tehát Péter Utódának szavát segített eljuttatni a magyar hívekhez” – emelte ki a nagykövet.

Dobos András a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban 2000-ben tett érettségit követően a Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye (akkor: Apostoli Exarchátus) diakónusa (2009), majd papja (2011) lett. Egyetemi tanulmányait a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán, majd Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen folytatta, a Collegium Germanicum et Hungaricum ösztöndíjasaként.

 Nyíregyházán püspöki titkárként szolgált, 2010-2013-ban a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola docense, 2011-2013-ban a Görögkatolikus Papnevelő Intézet tanulmányi prefektusa, majd propedeutikus évfolyamának elöljárója volt. 2013-2016. között a Magyarországi Apostoli Nunciatúra másodtitkáraként szolgált. 2016-tól Rómában, a Pápai Keleti Intézetben folytat doktori tanulmányokat.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai